Nagyvilág

Orbán „hőse” nyert, a másik kormánypárt veszített az olasz koalíción

A Matteo Salvini olasz belügyminiszter  – akit Orbán Viktor a saját hősének nevezett – vezette Liga párt további erősödését mutatják a szombaton közölt olaszországi felmérések, amelyek ugyanakkor a Ligával együtt kormányzó Öt Csillag Mozgalom (M5S) eddigi legrosszabb eredményét mutatják egy évvel a tavalyi olasz parlamenti választások után.

A Liga 35,9 százalékon áll. Ennél erősebb csak tavaly novemberben volt, amikor elérte a 36,2 százalékos támogatottságot. Később a párt támogatottsága valamelyest csökkent, de most ismét emelkedett az utóbbi hetekben rendezett olaszországi tartományi választásokon elért siker hatására.

A Liga a tavaly március 4-i olasz parlamenti választásokon 17,4 százalékkal szerepelt. Júniusban közös kormányt alakított az M5S-szel, azóta folyamatosan erősödött. Jelenleg a Matteo Salvini vezette párt Olaszország legnagyobb politikai ereje.

A kormányzás viszont nem tett jót a Luigi Di Maio vezette M5S-nek, amely jelenleg 21,4 százalékon áll a felmérésekben. Ez 2013 óta a legrosszabb eredménye, a mozgalomból lett párt egy évvel ezelőtt még 32,6 százalékkal az élen végzett a parlamenti választásokon.

A balközép Demokrata Párt (PD) a tavaly márciusban elért 18,5 százalékon áll továbbra is.

A számok azt mutatják tehát, hogy míg korábban a PD csalódott szavazói az M5S-hez pártoltak át, az utóbbi egy évben az M5S-től a Ligához kerültek közelebb.

A Liga szövetségese, a Silvio Berlusconi vezette jobbközép Hajrá Olaszország (FI) 8,6 százalékon áll a tavaly márciusi 14 százalékhoz képest.

Kiemelt kép: MARCO BERTORELLO / AFP 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik