Nagyvilág

Leszavazták a Munkáspártot, így új brexit-népszavazást támogatnának

Elutasította szerdán a londoni alsóház a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt módosító indítványát, amely vámuniós viszonyrendszer fenntartását írta volna elő az Európai Unióval a brit EU-tagság megszűnése után is. A Labour az indítvány leszavazása esetére kilátásba helyezte, hogy támogatni fog minden olyan kezdeményezést, amely új EU-népszavazás kiírását irányozza elő.

Az alsóház szerda este több olyan módosító indítványról tárgyalt és szavazott, amelyet az egyes frakciók a konzervatív párti kormány Brexit-stratégiájához nyújtottak be.

A Munkáspárt indítványának értelmében az Egyesült Királyság az EU-tagság megszűnése után is átfogó vámuniós viszonyrendszerben maradt volna az Európai Unióval, és szoros szabályozási megfelelést tartott volna fenn az EU egységes belső piacával.

A módosítási javaslatot az alsóház azonban 323-240 arányban elutasította.

Két fordulatot vett a brexit a héten
Theresa May bejelentette, hogy akár a kilépés elhalasztásáról is szavazhat a brit parlament, bár ő ezzel nem ért egyet. Változtatott álláspontján a Munkáspárt vezetője is, miközben új politikai erő jelent meg Londonban.

Kiemelt kép: AFP PHOTO / PRU 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik