Nagyvilág

Egy holttest nyitott koporsóban került a szamarai önkormányzat elé

Brutális maffiamódszerek egy orosz temetőben

Döbbenetes történetekről számolnak be az orosz lapok, a cikkekben a Szamara városában kialakult áldatlan temetkezési állapotokról derülnek ki egyre durvább részletek.

A botrány egy közelmúltban történt haláleset után robbant ki. Egy férfi február elején TBC következtében elhunyt, családja nem tudta azonnal eltemettetni, lévén, hogy nem állt rendelkezésükre elegendő pénz a temetésre.

Végül sikerült egy Vorobjov nevű temetkezési vállalkozóval megállapodniuk, a szertartásért 8 ezer rubelt (34 ezer forint) kért a cég. Csakhogy – mint később kiderült – a Rubezsnoje temetőben, ahol végső nyughelyére került volna a férfi,

egy másik vállalat „monopolhelyzetben” van, náluk viszont 50 ezer rubelbe (213 ezer forint) kerül a búcsúztatás.

Egy helyi képviselő, Azat Tujmaszov a Twitter-oldalán dokumentálja a történteket, innen lehet tudni, hogy február 21-én harminc „bandita” jelent meg a kórháznál (a temetőben dolgozó cég „képviseletében”), akik meg akarták akadályozni, hogy a család elvigye a holttestet.

A következő affér akkor történt, amikor a Vorobjov-cég munkatársai kimentek a temetőbe, hogy kiássák a sírt, ám ismét megjelentek a konkurencia emberei: az orvosi maszkot viselő maffiózók körülvették a parcellát és nem engedték, hogy a család által megbízott vállalkozás alkalmazottai nekiálljanak a munkálatoknak.

Az özvegynek ezen a ponton lett elege, és – a temetkezési maffiaharc elleni tiltakozásul – a nyitott koporsót férje holttestével letette a helyi önkormányzat épülete előtt. Erről készült videó is a helyi képviselő jóvoltából, a felvétel megtekintését csak erős idegzetűeknek ajánljuk.

A férfi holttestét végül egy közeli falu temetőjében kellett elhantolni. A botrány miatt az önkormányzat azt ígérte, vizsgálatot indít az ügyben. Azóta egyébként kiderült, hogy a maffiamódszereket alkalmazó cég korábban ugyanígy ellehetetlenített egy másik temetést, majd még aznap a konkurens cég vezetőjének, Alekszej Vorobjovnak az autóját felgyújtották.

via RIA Novosztyi, Moszkovszkij Komszomolec 

Pucér nő vonaglik egy koporsón, és ez emberek ezreit érdekli
Szakmai falinaptár egy temetkezésben érdekelt cégtől.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik