Élet-Stílus

Pucér nő vonaglik egy koporsón, és ez emberek ezreit érdekli

Szakmai falinaptár egy temetkezésben érdekelt cégtől.

Ha önt netán az a kérdés foglalkoztatja, hogy vajon 2018-ban még létezik-e olyan cég, amely meztelen testek ábrázolásával szeretne eladni valamit, akkor máris megadjuk a választ: igen, létezik.

Például a koporsókat gyártó Lindner cég.

A lengyel vállalkozás 2009 óta ad ki falinaptárokat, főszerepben a koporsóikkal  és meztelen nőkkel.

A dátumból könnyedén kiszámítható, hogy idén jubilálnak – a 2019-es naptár lesz a tizedik. A nyomásnak engedve idén már pucér férfiak is vonaglanak a koporsókon.

A vállalat közleménye szerint idén 15 ezer naptárat szeretnének értékesíteni.

A cég alapítója, Zbigniew Lindner a Metrónak elmondta: sok kritika érte őket már a furcsa párosítás miatt,

de szerintük ez vicces,

és amúgy is rengeteg munkájuk van abban, hogy gyönyörű koporsókat készítsenek, amik ráadásul csak pár percig láthatóak a temetéseken.

Fotó: Lindner / SWNS

A mester szerint fontos, hogy az emberek úgy tekintsenek a koporsóra, mint egy bútorra:

hiszen ez tulajdonképpen az utolsó ágy, amiben fekszünk.

Az idei naptárból már közzé is tettek néhány képet: február hónap fotóján például

vörös selyemmel letakart fejű meztelen pár csókolózik, miközben egy nyitott koporsóban fetreng egy őket fotózó, szintén majdnem pucér hölgy, aki kezével pisztolyt formáz és saját maga fejbelövését mímeli.

Aki ezek után kedvet kapott, hogy megvásárolja a naptárat, 117 zloty-ért (körülbelül 8000 forint) meg is rendelheti.

 

via SWNS

Ismét itt a meztelen nők és pontyok kedvelőinek falinaptára
A fanatikus horgászok és a pecázás iránt egyáltalán nem érdeklődők kedvenc kalendáriuma.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik