Nagyvilág

A köztévé egyik korábbi vezére beszállt az Orbán-barát szlovén médiába

Részesedést vásárolt a szlovén Nova24TV-ben Adamik Ágnes cége, a Hespereia Vagyonkezelő Zrt. – értesült a Siol.net. A hírportál szerint a köztévé volt vezérigazgató-helyettesének tavaly novemberben alapított cége a Ripost Media 15 százalékos részesedését vásárolta meg. A korábbi számítások szerint eddig nagyjából 445 millió forintot tettek bele Fidesz-közeli magyar cégek a szlovén médiacégekbe, ez mostantól valószínűleg még több lesz.

A Nova24TV a szlovék ellenzéki párt, az SDS holdudvarába tartozik, a párt vezetője, Janez Janša pedig igen jó viszonyt ápol Orbán Viktorral. A miniszterelnöki tanácsadó, Habony Árpád és köre 2017-ben szállt be a szlovén médiapiacra, többek között a magyar Ripost bulvárlapot kiadó Ripost Média Kft.-vel, a szlovén Ripostnak pedig az egykor szintén köztévés Schatz Péter lett a tulajdonosa. A belépés annyira hatásos volt, hogy még egy pártfinanszírozási botrányba is belekeveredtek.

Adamik 2018-ban Crecol Media néven alapított céget Szlovéniában 400 ezer eurós befektetéssel, majd ő és Schatz beszállt több olyan macedón sajtótermékbe, amelyek  a Magyarországra szökött és itt menedékjogot szerző Nikola Gruevszki volt macedón miniszterelnököt támogatják. Ezt követte a Nova24TV-be való bevásárlás.

A Siol.net szerint Adamik érkezése erősítheti a Fidesz, az SDS, illetve Gruevszki pártja, a VMRO-DPMNE közötti kapcsolatot. A három ország politikusai maguk sem titkolják a szövetséget: tavaly, a szlovén választások előtt Orbán Viktor mellett Hristijan Mickoski, VMRO-DPMNE elnöke beszélt az SDS tagsága előtt, múlt héten pedig Mickoski újra meglátogatta Janšát.

Kiemelt kép: Orbán Viktor és Janez Janša még 2012-ben, Europress/Jure Makovec/AFP

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik