Nagyvilág

Trumpnak a kongresszus csak ne diktáljon

Napirenden Dzsamál Hasogdzsi meggyilkolása.

Donald Trump elnök pár hete február nyolcadikáig, vagyis tegnapig kapott haladékot a kongresszustól, hogy beterjessze jelentését arról, kit tart felelősnek az amerikai kormányzat Dzsamál Hasogdzsi szaúd-arábiai újságíró törökországi meggyilkolásáért, valamint arról, hogy a Fehér Ház az ügyben tervez-e a szankciót bárki ellen.

A jelentés nem érkezett meg, maga a makkegészséges Trump sem állt a nyilvánosság elé, helyette Mike Pompeo külügyminiszter tájékoztatta a kongresszust.

A CNN hírtelevízió a kormányzat egy, a neve elhallgatását kérő tisztségviselőjét idézve azt közölte: „Az elnök fenntartja magának a jogot, hogy csakis arra alkalmas időben tegyen lépéseket a kongresszusi bizottság kérésére.”

A Fehér Ház egy nappal azt követően döntött így, hogy a The New York Times a hírszerzési jelentéseket közvetlenül ismerő amerikai és külföldi forrásokat idézve állította: Mohamed bin Szalmán szaúdi trónörökös 2017-ben azt mondta egyik főtanácsadójának, hogy „golyót eresztene” Hasogdzsiba.

Rijád azt elismerte, hogy a rendszerkritikus újságírót 2017 novemberében előre megfontolt szándékkal, a trónörökös közvetlen környezetében tevékenykedő emberek egy csoportja gyilkolta meg Szaúd-Arábia isztambuli konzulátusán. Azt azonban tagadja, hogy a bűncselekményre Szalmán herceg adott volna parancsot, vagy ő egyáltalán tudott volna az akcióról. A The Washington Post ugyanakkor a CIA-re hivatkozva arról írt, hogy a trónörökös rendelte el az újságíró megölését.

Csütörtökön az ENSZ különleges jelentéstevője, Agnes Callamard, aki nemzetközi emberi jogi vizsgálatot folytat az ügyben, közölte:

a brutális gyilkosságot szaúdi állami tisztviselők tervezték el és hajtották végre.

Callamard megállapította, hogy a szaúdi hatóságok akadályozták a vizsgálatokat.

Szaúd-Arábiában január eleje óta tart a gyilkossággal megvádolt tizenegy személy pere, közülük öt emberre a főügyész halálbüntetést kért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik