Nagyvilág

Meggyilkolt újságíró: Az ENSZ megbízottja a szaúdi koronaherceget tartja fő felelősnek

A meggyilkolt szaúdi ellenzéki újságíró, Dzsamál Hasogdzsi ügyében kinevezett ENSZ-jelentéstevő, Agnes Callamard a szaúdi koronaherceget, Mohammed bin Szalmánt tartja a bűncselekmény fő felelősének – mondta Yasin Aktay, a török kormánypárt elnökének tanácsadója pénteken Ankarában újságíróknak.

Aktay azt követően nyilatkozott a sajtónak, hogy irodájában fogadta Callamard-t. A találkozó mintegy másfél órán át tartott. Callamard és kéttagú – egy jogászból és egy igazságügyi orvosszakértőből álló – kísérete hétfőn érkezett Törökországba, hogy a hét során vizsgálatot folytasson a talányos ügyben.

Aktay közölte azt is, hogy Callamard-ék meg fogják hallgatni azokat a hangfelvételeket, amelyek a brutális gyilkossággal kapcsolatban a török hatóságok rendelkezésére állnak.

A delegáció törökországi látogatásának első napján megbeszélést folytatott Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszterrel, Abdulhamit Gül török igazságügyi miniszterrel és Hakan Fidannal, a török hírszerzés (MIT) vezetőjével.

A küldöttség kedden Isztambulban a tavaly októberben elkövetett gyilkosság helyszínére, a szaúdi főkonzulátus épületéhez ment, de nem engedték be őket. Az ENSZ-jelentéstevő akkor úgy nyilatkozott, hogy későn tudatta szándékáról a szaúdi hatóságokat, akiknek ezért egy kis időt kell adni a kérelem elbírálására. Callamard-ékat ezt követően Irfan Fidan isztambuli főügyész fogadta.

A küldöttség szerdán és csütörtökön újságírókkal, civil szervezetek képviselőivel, illetve Hasogdzsi menyasszonyával, Hatice Cengizzel is találkozott.

Dzsamál Hasogdzsi szaúd-arábiai újságíró portréjával tiltakoznak az újságíró meggyilkolása ellen Szaúd-Arábia törökországi konzulátusánál Isztambulban 2018. október 25-én, három héttel az után, hogy az ügyintézésért folyamodó Hasogdzsit megölték Szaúd-Arábia isztambuli főkonzulátusán. (MTI/EPA/Erdem Sahin)

Callamard csütörtökön a sajtó munkatársainak azt mondta, hogy csalódottak, amiért nem tudtak hozzájutni minden olyan információhoz, amelyre igényt tartottak, de remélik, hogy még megkapnak közülük néhányat.

Az ENSZ emberi jogi főbiztossága múlt pénteken jelezte, hogy Callamard saját hatáskörében nyomoz, és nem ENSZ-vizsgálatról van szó. Callamard-t az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa törvényen kívüli, önkényes gyilkosságokkal foglalkozó különleges jelentéstevővé nevezte ki.

A jelentéstevő az ügyben érintett államok és egyének felelősségének mértékét, valamint azokat a válaszlépéseket fogja elbírálni, amelyeket az egyes kormányok tettek az incidenst követően, elsősorban emberi jogi szempontból. A vizsgálatának eredményeit és javaslatait tartalmazó jelentést várhatóan júniusban benyújtja az emberi jogi tanács elé is.

Az isztambuli főügyészség szerint a szaúdi királyi családot élesen bíráló Hasogdzsit október 2-án előre kitervelt módon megfojtották, mihelyst belépett a szaúdi külképviselet épületébe, holttestét pedig feldarabolták, majd megsemmisítették. A gyilkosság hátterében több ország Mohammed bin Szalmán szaúdi trónörököst sejti. A szaúdi vezetés eleinte azt állította, hogy Hasogdzsi elhagyta az épületet, és utána eltűnt. Később azzal álltak elő, hogy az újságíró dulakodás közben vesztette életét.

Január elején Szaúd-Arábiában megkezdődött a gyilkossággal vádolt tizenegy gyanúsított pere, akik közül a végrehajtókra, jelenleg legkevesebb öt emberre halálbüntetés vár. Rijád szerint a trónörökös nem tudott előzetesen a gyilkosságról, így nem is gyanúsított a perben.

Kiemelt kép: Mohamed bin Szalmán szaúd-arábiai trónörökös herceg egy rijádi nemzetközi befektetési konferencián 2018. október 23-án. A konferencia az első jelentős nemzetközi esemény Szaúd-Arábiában azóta, hogy október 2-án a királyság isztambuli főkonzulátusán megölték Dzsamál Hasogdzsi szaúdi ellenzéki újságírót. (MTI/EPA/Faresz Gaisz)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik