Nagyvilág

Megoldhatja a brexitet, de belebukhat a brit ellenzék vezére

Miután a toryk vezetője, Theresa May konzervatív kormányfő továbbra is az időt húzza, a brit Munkáspárt vezére, Jeremy Corbyn elmozdult korábbi álláspontjáról és kompromisszumot javasolt Maynek. Lehet, hogy ez megoldást hoz a brexit feladványában, Corbyn viszont belebukhat az ügybe, hiszen a Munkáspárt korábbi kongresszusának határozataival megy most szembe.

Újabb, elképesztően eredménytelen és értelmetlen hetet tudhat maga mögött a brit konzervatív párti miniszterelnök, aki szerdán Belfastban, Észak-Írország fővárosában jelentette ki, hogy tartja magát a Nagypénteki Egyezményhez. Ennek a nyilatkozatnak gyakorlatilag annyi a jelentősége, hogy szeretné a brexit – azaz az EU-ból való brit kiválás – esetén is nyitva tartani az északír határt Írország felé. Ezt amúgy eddig is tudta mindenki. Másrészt ezzel teljesen ellenkező értelemben azt is mondta a toryk vezére, hogy módosítaná a backstop intézményét (ami éppen az északír határt tartaná nyitva, az ottani belső békét fenntartandó, még a brexit legkeményebb és a belső stabilitást leginkább veszélyeztető verziója esetén is).

Vagyis Theresa May továbbra is az időt húzta szerdán, majd az egymásnak ellentmondó javaslataival elindult Brüsszelbe, ahol csütörtökön megkapta a menetrendszerinti pofonját: közölték vele, hogy az EU nem hajlandó változtatni az eddig kialkudott egyezségen. (Ezt az egyezséget azonban a brit parlament nemrégiben visszautasította, ám hiába mértek Mayre történelmi vereséget saját képviselői, pár óra múlva újra bizalmat is szavaztak neki, hogy az abszurd brit politikát röviden bemutassuk.)

A megaláztatásokat elképesztően jól tűri May, ugyanakkor teljes gázzal vezeti Londont a katasztrófa felé: a brexit miatti bizonytalanság következtében a brit gazdaságból euróban mérve is ezermilliárdos nagyságrendű a forráskiáramlás – ez az elmúlt héten derült ki.

Mindeközben May állítólag azt szeretné elérni, hogy az EU kötelezze magát, méghozzá jogi hatállyal, hogy nem ragaszkodik az időben korlátlan backstophoz. Ez azonban azt jelentené, hogy Írország feladja a legfontosabb törekvéseit, az Ír-sziget „kvázi egyben tartását”, szabadon átjárható és vámmentes határok fenntartását. Ebbe az EU sem akar belemenni, hiszen jelenleg egy olyan egyezmény van érvényben Írország és az Egyesült Királyság között, ami ezt a szabad határt garantálja – mint említettük, ez a Nagypénteki Egyezmény –, és ez az egyezmény az EU vámhatárát az egész Ír-szigetre (azaz Észak-Írországra is!) kiterjesztené, amennyiben az Egyesült Királyság megállapodás nélkül lépne ki az unióból.

Fotó: Aris Oikonomou / AFP

Az EU vámhatára pedig olyan kérdés, amit Brüsszel szeretne szabályozni, s ha nyerne még egy brit tartományt, az arról való lemondásra semmi oka nincs. Hacsak London nem ajánlana valami érdemi kompromisszumot – de May semmiféle újdonsággal nem állt elő, továbbra is ugyanazt ismételgeti, mint eddig, csak esetleg kicsit kétségbeesettebben.

Ugyanakkor az EU vezetői tudják, hogy Egyesült Királyság vámövezetek szerinti feldarabolása kényes kérdés lesz „kemény brexit” esetén, ezért további tárgyalásokra is hajlandóak. Nyilvánosan az EU összes képviselője – Jean-Claude Juncker bizottsági elnöktől Donald Tusk európai tanácsi elnökön át a brexit-főtárgyalóig, Michel Barnier-ig – annyit mond, hogy csak a jogilag nem kötelező deklarációkban hajlandó a megfogalmazásokon módosítani, de a BBC szerint titokban folynak tárgyalások a jogi hatállyal bíró részletekről is Londonnal.

Ezek a tárgyalások azonban nem sok jóval kecsegtetnek, a brexit határideje, március 29. pedig vészesen közeleg.

Éppen ezért, hogy a backstop ne vágja ketté az Egyesült Királyságot (ha a királyság egyezség nélkül lépne ki az unióból, akkor gyakorlatilag a backstop miatt az Ír-tengeren, Anglia, Wales, Skócia és a túloldalon Észak-Írország között kéne belső vámhatárt létesítenie), a Munkáspárt egy értelmes ötlettel állt elő.

Az ellenzéki párt vezére, Jeremy Corbyn most feladja a Munkáspárt korábbi hat követelését, és kifejezi támogatását a brexit iránt. Corbyn az egész Egyesült Királyságra kiterjedő vámuniót javasol az EU-val (ez amúgy tőle sem lenne újdonság), viszont elállna az új népszavazás követelésétől. Pedig korábban az ellenzéki párt kongresszusa ennek kezdeményezését írta elő, amennyiben Corbynnak nem sikerült megbuktatnia Mayt (márpedig nem sikerült).

Fotó: Tolga Akmen/ AFP

Corbyn azonban most azt bizonyítja: őt is a hatalom érdekli, és a hatalmat a brexittel szerezheti meg, azaz a kilépéssel, így saját pártját cserben hagyva ajánl egyezséget Maynek. Az a javaslata, hogy ne egyszerű vámunió legyen az EU-val, hanem a britek kapjanak beleszólást a közös gazdasági ügyek intézésébe a kontinentális szervezettel. Így a britek a jövőben beleszólhatnának z EU kereskedelmi egyezményeibe – ez Corbyn terve. Szintén részt venne Nagy-Britannia az EU bizonyos ügynökségeinek a munkájában, és a biztonságpolitikában is. Még az európai rendőrségi körözésekből sem tartaná távol országát Corbyn, a vámunió kérdésében viszont engedne pártja követeléseiből, amiről állítólag tárgyalások kezdődtek most May kabinetje és Corbyn bizalmasai között.

Brit munkáspárti képviselők máris felháborodtak ezen a terven, sőt kijelentették: kilépnek a munkáspártból, ha mindez megvalósul.

Azaz Corbyn lehet, hogy megoldja a brexit halódó ügyét, de saját bukása sem kizárt emiatt. Egy, biztos a következő napok is izgalmasak lesznek, hiszen közben az az EU-val is folynak a zártkörű tárgyalások majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik