Nagyvilág

Bezárják az otthont, ahol megerőszakoltak egy magatehetetlen beteget

A nő kisfiút szült, a DNS-vizsgálat szerint egy ápolótól.

Bezárják azt az arizonai ápolási otthont, amelynek egyik vegetatív állapotú nőbetegét megerőszakolták, s ez csak akkor derült ki, miután gyermeke született.

A phoenixi Hacienda HealthCare ápolási otthon illetékesei csütörtökön jelentették be, hogy az intézmény vezetése az otthon bezárása mellett döntött. A határozatot azzal indokolták, hogy a történtek után nem tudják fenntartani a 60 ágyas otthont.

A Hacienda közleménye szerint mielőtt bezárnának, Arizona állam illetékeseivel együttműködve gondoskodnak az otthon három tucatnyi páciensének elhelyezéséről.

Tavaly december végén derült ki, hogy az otthonban élő 29 éves, vegetatív állapotban lévő nő kisfiút szült. A nő a Phoenixtől mintegy 205 kilométerre délkeletre fekvő rezervátumban élő San Carlos apacs törzs tagja. Az áldozat hároméves kora óta szorul ápolásra.

A hatóságok elrendelték az otthon valamennyi férfi alkalmazottjának DNS-vizsgálatát, ennek nyomán nemi erőszak vádjával letartóztatták az otthon egyik ápolóját, a 36 éves Nathan Sutherlandet.

Az intézmény személyzete azt állította, hogy nem tudtak a várandósságról a szülés előtt. A Hacienda elnök-vezérigazgatója, Bill Timmons lemondott az eset miatt.

Az állam kormányzója felkérte az arizonai főügyészt, hogy indítson vizsgálatot a Hacienda ellen.

Az áldozat családja közölte, hogy magához veszi az újszülött gyermeket. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik