Nagyvilág

„Agresszornak” nevezte egy amerikai bíró egy szexuális bűncselekmény 13 éves áldozatát

Egy kansasi bíró azt mondta, hogy az áldozat „inkább volt agresszor, mint résztvevő” egy ügyben, ahol egy 67 éves férfit ítéltek el azért, mert arról chatelt egy 13 éves lánnyal, hogy küldjön neki meztelen képeket pénzért cserébe – írja a BuzzFeedMichael Gibbens megyei bíró még egy decemberi meghallgatáson mondta ezt, amikor az elkövető Raymond Soden beadványát tárgyalták, hogy csökkentsék a rá kiszabott ítéletet.

A bíró 5 év 10 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte Sodent, 8 évvel kevesebbre, mint amit az állami ítélkezési gyakorlat javasol.

A bíró érvelése szerint egyértelmű volt, hogy a fiatal lány pénzt akart csinálni, még ha törvénytelen is ilyen tartalmakat felnőtteknek eladni. Az ügyész számonkérte a bírót szavai miatt, aki erre elismételte, hogy szerinte az egy agresszorra jellemző, hogy ilyen képekkel keressen meg valakit.

Soden beismerte tettét, hogy hónapokon át chatelt a 13 éves lánnyal, és képeket kért tőle pénzért, illetve más szexuális cselekedetekért is fizetett volna neki, amibe a lány a barátnőit is bevonta volna.

Soden védőügyvédje elmondta, hogy a férfi úgy ismerte meg a lányt, hogy az annak anyja átjárt hozzá takarítani, és pénzért szexelni.

A védőügyvéd szerint a kislány tudott erről a kapcsolatról, és innen meríthette az ihletet, hogy megpróbáljon képeket eladni Sodennek.

Kiemelt kép: MATTHIAS BALK / DPA / dpa Picture-Alliance

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.