Nagyvilág

Venezuelai válság: Ferenc pápa hajlandó közvetíteni

De csak akkor, ha mindkét fél kéri ezt.

Reagált Ferenc pápa a megkérdőjelezett hatalmú venezuelai államfő, Nicolás Maduro megkeresésére. Mint hétfőn írtuk, Maduro az olasz Sky TG24-nek adott interjúban jelentette be: mivel „Krisztus szolgálatában áll”, az egyházfőhöz fordult, hogy segítse elő a párbeszédet a válság megoldása érdekében.

Ferenc pápa a Reuters szerint Abu Dhabiból hazafelé, a repülőgépen újságíróknak megerősítette, hogy kapott levelet Madurótól, de azt mondta, hogy még nem olvasta el. Arról, hogy a Vatikán hajlandó-e közvetíteni, azt mondta, el fogja olvasni a levelet és megnézi, hogy mit lehet tenni, de a legelső feltétel, hogy mindkét fél kérje ezt. „Mi hajlandók vagyunk rá” – mondta.

Azt is közölte, hogy az utolsó lépésként tekintenek a közvetítői szerepvállalásra, előbb a Vatikánnak és a nemzetközi közösség tagjainak kell lépéseket tenni. Ennek részeként közelebb hoznák egymáshoz a feleket, hogy elindulhasson közöttük a párbeszéd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik