Nagyvilág

Áttért az iszlám vallásra a volt holland szélsőjobbos politikus

A Szabadságpárt politikája az volt, hogy minden rosszat az iszlámmal kell összekötni, mondta Joram van Klaveren.

A szélsőjobboldali holland Geert Wilders pártjának egy volt tagja hétfőn bejelentette, hogy áttért az iszlám vallásra. Joram van Klaveren elmondta: aközben tért meg, hogy egy könyvet írt az iszlámról.

A könyvírás közben egyre több és több dolog jött szembe velem, amelyek elbizonytalanítottak nézeteimben

– mondta a holland rádióban. Nyilatkozatát a Politico idézi.

Van Klaveren 2010 és 2014 közt volt a Szabadságpárt tagja. Kilépése után megalapította saját pártját, de a 2017-es választáson nem jutott be a parlamentbe, és felhagyott a politizálással.

Szabadságpárti politikusként még éles kijelentéseket tett az iszlámról, azt mondta rá, hogy hazugság, a Korán pedig méreg. Az NRC című lap most megkérdezte, érez-e bűntudatot ezen kijelentések miatt. Erre azt felelte, hogy tévedett, a Szabadságpárt politikája pedig az volt, hogy minden rosszat össze kell kötni valahogyan az iszlámmal.

Egy másik volt párttag, Arnoud van Doorn, aki már korábban áttért az iszlámra, a Twitteren gratulált van Klaverennek. Azt írta: sose gondolta volna, hogy a Szabadságpárt a megtértek keltetője lesz. (Archív fotó: Europress – ROBIN UTRECHT / BELGA MAG / Belga)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik