Közélet

Wilders: Az Orbán-kormány követendő példa kellene, hogy legyen

A Magyar Időknek adott interjút Geert Wilders, a holland Szabadságpárt vezetője, aki szerint soha nem látott euroszkeptikus sikert hozhatnak a jövő évi európai parlamenti választások:

Száz százalékig biztos vagyok benne, hogy történelmi jelentőségű lesz a voksolás, hiszen a valaha volt legnagyobb uniókritikus többség jöhet össze. A Szabadságpárt is gőzerővel fog kampányolni, és szerencsére úgy tűnik, erősek vagyunk Hollandiá­ban. De említhetném az Alternatíva Németországnak pártot, az olaszországi Ligát, az Osztrák Szabadságpártot vagy akár Orbán Viktort és a Fidesz–KDNP-t is. Csupa kormányzó vagy ereje teljében lévő tömörülés.

Wilders arról is beszélt, hogy Hollandiába az elmúlt években több mint négyszázezer nem nyugati származású bevándorló érkezett, a jövőben pedig biztosan rosszabbra fordul a helyzet: a szíriai válság nem látszik megoldódni, és szrinte Afrika demográfiai folyamatai is aggodalomra adnak okot. Megfogalmazása szerint a menekültválságból még semmit sem látunk. Érthetetlennek tartja, hogy főként Nyugat-Európában jellemző még most is, hogy a politikai mainstream pozitív dolgokat tulajdonít a bevándorlásnak.

Önök Magyarországon valamennyivel könnyebb helyzetben vannak, hiszen határországként úgymond kulcsuk van a bejárati ajtóhoz. Hollandiáról ez nem mondható el: mi nem dönthetünk szabadon arról, hogy a vendégeink mikor érkezzenek vagy távozzanak. Ilyen szempontból az Orbán-kormány követendő példa kellene, hogy legyen a nyugat-európai államoknak, ugyanis folyamatosan védelmezi a saját polgárait

– mondta el a lapnak Geert Wilders, aki az európai parlamenti választások utáni terveivel kapcsolatban elmondta: sokféle forgatókönyv elképzelhető, de szívesen szövetségre lépne más euroszkeptikus pártokkal,

a holland Szabadságpártnak fantasztikus lenne Salvinivel és Orbánnal együtt dolgozni.

Fotó:  Daniel LEAL-OLIVAS / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik