Nagyvilág

Egy napra milliomossá vált a bank hibájából

Egy szerencsés (?) ír tinédzser, Dane Gillespie meglepő dologra figyelmes szerda reggel: a Nationwide banknál vezetett számlájának egyenlege 8,9 millió fontot mutatott. Mint később kiderült, a nagymamájától kapott 8900 fontos csekket rosszul könyvelte el a rendszerben a bank – pár nulla eléggé félremehetett. A sokk utáni öröm csak átmeneti volt, mert a pénzintézet is észrevette a hibát, és korrigálta a dolgot, de ahhoz kellett pár óra.

„A fiam pár óráig azt hihette, hogy milliomos. Természetesen elmondta nekünk, és nem verte el az összeget.” – mesélte az édesanya, Caroline Gillespie a Belfast Live-nak. Igaz, a 18 éves fiú előtte még szeretett volna venni egy Porschét, de a szülők figyelmeztették, hogy a pénz nem az övék, és hogy minden bizonnyal vissza kellene fizetniük, ha elköltik.

Később a bank is kommentálta az esetet, elmondásuk szerint az összeg ugyan megjelent az egyenlegen, de mivel a csekkösszegek nem érkeznek meg rögtön a számlára, amúgy sem tudták volna elkölteni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik