Nagyvilág

Befagyasztotta a venezuelai főügyész Guaido vagyonát

Utazási tilalmat is életbe léptetett a magát ideiglenes elnöknek nyilvánító ellenzéki vezetővel szemben.

Kedden bejelentette a venezuelai főügyész, hogy eljárást kezdeményezett Juan Guaido ellen, aki az ország ideiglenes elnökévé nyilvánította magát. Tarek Saab intézkedett az ellenzéki vezető vagyonának befagyasztásáról is, és utazási tilalmat léptetett életbe vele szemben – tudósított a Reuters.

Az Amerikai Egyesült Államok több más országgal együtt Guaidót tekinti Venezuela legitim vezetőjének, akit a vitatott legitimitású Nicolás Maduro elnök azzal vádol, hogy amerikai támogatással puccsot hajt végre.

A főügyész az állami tévében jelentette be: a legfelsőbb bíróságtól kérte, hogy induljon eljárás Guaido ellen a „kiprovokált különféle erőszakos események” miatt. Azzal is megvádolta a politikust, hogy külföldi országokat segít abban, hogy beavatkozzanak Venezuela belügyeibe.

Guaidónak a nemzetgyűlés elnökeként és törvényhozóként mentelmi joga van, ennek feloldásáról csak a felsőbíróságok dönthetnek. A főügyész bejelentése után percekkel ő is nyilatkozott: azt mondta, nem becsüli alá bebörtönzésének veszélyét, de szerinte semmi új nem történt. „Itt vagyunk, továbbra is cselekszünk és dolgozunk, hogy szembeszálljunk a humanitárius válsággal” – mondta. (Fotó: Europress – Yuri CORTEZ / AFP)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik