A tárgyalások sokkal termékenyebbek voltak, mint bármikor korábban
– mondta Zalmay Khalilzad, az Egyesült Államok az afganisztáni megbékélésért felelős különmegbízottja, vezető tárgyalója, aki hozzátette: „jelentős haladást értünk el létfontosságú kérdésekben”. Ahogyan ő, úgy sok más szakértő, de még a tálibok megszólalói is így beszélnek a keretmegállapodás tervezetéről.
A tét az afganisztáni béke, az USA történetének leghosszabb, 17 éve tartó háborújának a lezárása. Ebben a harcban több mint 2400 amerikai, 1100 szövetséges, legalább 62 ezer afgán katona és rendőr, valószínűleg nagyjából ennyi tálib és több mint 24 ezer civil halt meg. Ezen kívül minimum kétszer ennyien megsérültek, sokan közülük egész életükre.
Az Egyesült Államok 2011-ben, a szeptember 11-i terrortámadások után támadta meg az országot, hogy megdöntse az Oszama bin Ládent és az al-Kaidát is befogadó talibán hatalmat. A tálibokat egy időre szét is verték, ám az utóbbi években újra megerősödtek, Afganisztán felét-háromnegyedét tartják befolyásuk alatt.
Csak az USA 932 milliárd dollárt költött el a háborúra, ami – csak érzékeltetésképpen – több, mint amit a II. világháború után a Marshall-terv keretében elköltöttek Európa újjáépítésére.
Ahmed Rashid vezető elemző a BBC-nek azt mondta, a tárgyalások „rendkívül jelentősek” voltak, és hogy
soha nem voltunk ilyen közel az afganisztáni polgárháború végéhez,
de hasonlóan nyilatkozott a New York Timesnak Hekmat Khalil Karzai korábbi külügyminiszter-helyettes is.
A tálibok szóvivője, Zabihullah Mujahid pedig arról beszélt, hogy amíg nem történt meg a kivonulás, addig nem lehet jelentős előrelépésről beszélni, de azt elismerte, hogy haladtak a békéhez vezető úton.
Ezt nem csak a felek és a szakértők véleménye jelzi, hanem az is, hogy a múlt héten a katari Dohában hat napon át tárgyaltak, a mostani tervezettnél és minden ezt megelőző próbálkozásnál hosszabban. Khalilzad naponta halasztotta el tovább a tervezett útját Kabulba az afgán elnökhöz.
A másik, ami a megbeszélések komolyságát mutatja, hogy a negyedik napon a tálibok kinevezték főtárgyalónak egyik alapító tagjukat, első vezetőjük Omar molla közeli tanácsadóját, tulajdonképpen a felkelők második emberét, Abdul Gáni Baradar mollát. Baradart még a tálibok katonai vezetője volt, mikor 2010-ben letartóztatták, és csak tavaly engedték szabadon egy pakisztáni börtönből. Régóta a háború végéről való tárgyalások támogatója. Illetve Baradar mellett a tárgyalóbizottságuk tagja a tálibok vezető tanácsának három tagja, a katari irodájuk (körülbelül nagykövetségük) szóvivője, valamint két olyan talibán is, akik megjárták a guantánamo-öböli fogolytábort, és onnan 2014-ben szabadultak, mikor az amerikaiak öt tálibért cserébe kiszabadították egyetlen hadifoglyukat, Bowe Bergdahlt.
A tárgyalásoknak két fő témája volt:
- az egyik, hogy mikor vonulnak ki az amerikaiak által vezetett erők Afganisztánból,
- a másik, hogy a tálibok vállaljanak kötelezettséget arra, hogy nem engedik, az olyan dzsihadista csoportok, mint például az al-Kaida, bármiféle módon újraépítkezzenek az országban.
Egy magas rangú talibán vezető a BBC-nek elmondta, hogy a felek beleegyeztek, hogy a két kérdéskörre egy-egy bizottságot állítanak fel, amelyek kidolgozzák a részleteket. A következő héten meg is kezdik a munkát, az USA és a tálibok képviselői pedig újra egy asztalhoz ülnek várhatóan már február végén.
Probléma: tűzszünet
Ez egyelőre az egyik legnagyobb kérdés. A tálibok addig nem akarják megkötni, amíg ki nem vonul a 14 ezer fős nemzetközi erő az országukból. Ugyanakkor egyik vezetőjük azt javasolta: a részleges csapatkivonásokra ideiglenes tűzszünettel reagálhatnak kezdésként.
Probléma: hogy fognak távolságot tartani a dzsihadistáktól?
Ez azért is kérdéses, mert jelenleg bin Láden utóda, az al-Kaidát vezető Ajmán az-Zavahiri, és a terrorszervezet sok már embere is az országban élhet vagy legalábbis szabad áthaladást, menedéket nyújthatnak nekik a tálibok. Illetve azt sem lehet jelenleg még tudni, mi lesz a Hakkani-hálózathoz köthető, legvéreskezűbbnek tartott dzsihadistákkal. Igaz, pár hete Khalilzad már leült tárgyalni a Hakkani három képviselőjével, ami azt sejteti, hogy együttműködnek a tálibokkal.
Az is kérdéses, ha a tálibok meg is egyeznek a terrorszervezetektől való távolságtartásról, miként tudja ezt majd ellenőrizni akár az Egyesült Államok, akár más nemzetközi szervezetek.
Probléma: kivonulás
Khalilzad már korábban is tárgyalt a talibánokkal, de az egyeztetések sohasem ilyen komoly szinten zajlottak. Ehhez valószínűleg az is kellett, hogy tavaly decemberben Donald Trump bejelentse, a 14 ezer fős sereg felét kivonja az országból a következő hónapokban. A tálibok teljes kivonulást szeretnének elérni, de ebbe az amerikaiak aligha mennek bele. Részint azért, mert nagykövetségük és más nemzetközi intézmények védelmére kell erő, másrészt kontrollálni szeretnék, valóban sikerül-e a távol tartani a dzsihadistákat a táliboknak.
A probléma, ami a legmegoldhatatlanabbnak tűnik
A jelenlegi tárgyalások az Egyesült Államok és a tálibok között zajlanak, a hivatalos afgán hatalmat egyelőre teljesen kihagyták a folyamatból. Az amerikaiak megpróbálták bevenni őket, de akkor a tálibok azzal fenyegetőztek, akkor ők nem jelennek meg a tárgyaláson.
A találkozó után már azt mondták, csak azok után ülnek le a kormánnyal, ha kivonultak az országból a külföldi csapatok.
Az afgán elnök, Asraf Gáni a múlt héten részt vett Svájcban a Világgazdasági Fórumon, ahol kérdezték a tárgyalásokról is, amire tömören csak annyit mondott, Khalilzad legfőbb feladata, hogy a tálibokat rávegye, leüljenek velük is beszélni. A felkelők ugyanis ezt mindeddig elutasították, mert szerintük a kormány az USA bábja. Halvány reményt jelent ugyanakkor, hogy egy tálib tisztviselő a BBC-nek azt mondta, arra is készülnek ajánlások, hogyan oldható meg, hogy egy asztalhoz üljenek a kormánnyal.
Gáni a CNN-es Fareed Zakariának az eddigiekről annyit mondott: szerinte semmilyen áttörés nem történt, a neheze még csak most jön.
Elemzők ebből arra jutottak, hogy az afgán kormányt aggodalommal tölti el, hogy őket teljesen kihagyták a folyamatból, nem véletlen, hogy Khalilzad első útja a tárgyalások után Kabulba, az afgán elnökhöz, Asraf Gánihoz vezetett, hogy beszámoljon a tárgyalásokról.
Nincs semmiféle megállapodás addig, míg nem állapodtunk meg mindenben, és a »mindennek« tartalmaznia kell egy Afganisztánon belüli párbeszédet és egy átfogó tűzszünetet is
– írta Khalilzad, aki egyébként tárgyal a többi regionális szereplővel és érdekelttel is, így Pakisztánnal, Kínával és Oroszországgal, hogy meggyőzze őket az együttműködés szükségességéről.
Az afgán elnöknek valószínűleg igaza van abban, hogy a bonyolultabb és kényesebb része még csak most jön a munkának. Ha az amerikaiak valamiféle rendben akarják otthagyni Afganisztánt, miközben a hivatalos kormánynak is megfelelő békeszerződést akarnak tető alá hozni, akkor a szövegben el kell ismerni a jelenlegi alkotmány alapjait, így a polgári jogokat. Ez azonban ellentmondana a saría, az iszlám jog értelmezésének.
Gáni is arról beszélt, hogy a szabadságból veszíthetnek, ha a tálibok bekerülhetnek a hatalomba.
A tálibok ultrakonzervatívsága, antidemokratikussága, a molla kiemelt szerepe a kormányzásban nem könnyíti meg, hogy az országban nagy támogatottságot élvező tálibok és a kormány megállapodásra jussanak. Arról nem is szólva, hogy a megegyezés után a felkelők milyen politikai szerepet képzelnek el maguknak, például lesznek, lehetnek-e jelöltjeik az idén júliusra tervezett elnöki, tartományi és körzeti választáson.
Khalilzad mindenesetre azt állította Gáninak, hogy a tárgyalások alatt nem érintették egyáltalán, hogy a tálibok részvételével átmeneti kormány alakulna választás nélkül. Ők szerettek volna erről beszélni, de a különmegbízott nem, azt inkább az afgán felek tárgyalására bízná.
Hogy végül mikor lesz hivatalos megállapodás, egyelőre kérdés.
Minél előbb békét szeretnénk, gyorsan akarjuk, ugyanakkor körültekintően. Az óvatosság fontos, hogy ne ismételjük meg a múlt hibáit
– mondta Gáni. Hónapok, de inkább évek is eltelhetnek addig, de ami a múlt héten történt, mindenképpen nagy előrelépés volt.
Kiemelt kép: AFP/Brendan Smialowski
