Nagyvilág

Elrabolhatták az Esterházy-hagyaték kezelőjének édesanyját

Osztrák sajtóértesülések szerint kedden délután elrabolták Magdolna Theresia Ottrubayt, az Esterházy-hagyatékot kezelő Stefan Ottrubay édesanyját a burgenlandi Kismartonban (Eisenstadt). A Heute hírportálnak rendőrségi források megerősítették, hogy Magdolna Ottrubayról van szó.

A 88 éves asszony az ápolójával sétált az Esterhazy utcában, amikor megállt mellettük két fekete színű limuzin. Az egyik autóból egy férfi és egy nő, a másikból pedig egy nő szállt ki, az ápolónőt a földre lökték, majd Magdolna Ottrubayt beültették az egyik limuzinba, ezt követően pedig elhajtottak.

Az elkövetők kilétéről egyelőre nincsenek információk, de a rendőrség már külföldön is keresi az emberrablókat. Egy szemtanú azt mondta az APA hírügynökségnek, hogy a bűncselekmény után a rendőrség magyar rendszámú autókat ellenőrzött. A tettesek egyelőre nem kértek váltságdíjat.

Az osztrák közszolgálati tévé burgenlandi regionális adásának honlapján ugyanakkor kedd késő este azt írták, nem biztos, hogy valamilyen bűntény áll a háttérben. Az ORF úgy tudja, hogy az utóbbi időben a családon belül konfliktus alakult ki amiatt, hogy a családja akarata ellenére Magdolna Ottrubay néhány héttel ezelőtt Kismartonba költözött.

Herbert Kickl belügyminiszter tájékoztatást kért a nyomozóktól és azt mondta, nem biztos, hogy „klasszikus értelemben vett” emberrablásról van szó. Szerdára ígértek bővebb tájékoztatást.

A svájci születésű Stefan Ottrubay a 2014-ben elhunyt Galántai Esterházy Melinda hercegné, Esterházy Pál özvegyének az unokaöccse. A hercegné volt férje halála után az ausztriai Esterházy-vagyon és a kulturális javak egyedüli örököse, aki kulturális örökséget vagyonkezelés céljából magánalapítványokba helyezte el, majd annak kezelését 2000-ben Stefanra bízta.

Az OE24 szerint az Esterházy-csoport 2017-ben 53 millió eurós forgalmat bonyolított, ami 6,4 százalékos emelkedés az előző évhez képest. A legtöbb bevétel (32,7 millió euró) erdő- és mezőgazdálkodásból folyik be, azt követi az ingatlanüzlet (7,8 millió euró). A cégcsoport 327 embert foglalkoztat, ebből 273-at teljes állásban.

(ORF, OE24)

Kiemelt kép: a kismartoni Esterházy-kastély, Europress/Bernhaut/DPA/dpa Picture-Alliance 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik