Szakértők között régóta vita van arról, hogy lehet-e háborút nyerni csak a légierő alkalmazásával. Ha a válasz nem is egyértelmű, inkább kivételnek számít, ha csak a repülők és bombáik révén kapitulál egy ország. A bombázások elsődleges, stratégiai hatása régóta világos: a második világháborúban a „terrorbombázások” elsősorban Németország és Japán ellen (illetve előttük a német próbálkozások Nagy-Britannia ellen) azt a célt szolgálták, hogy megtörjék a lakosság támogatását és lerombolják azokat az infrastruktúrákat, gyárakat, amelyek az ellenségnek kellettek a további harcokhoz.
Mióta az Egyesült Államok az 1980-as években rendszerbe állította az első úgynevezett precíziós fegyvereket, a világ csak az USA eredményeinek utolérésére tudott koncentrálni. Tekintve, hogy a hidegháború végével az USA egy sor konfliktusban vállalt szerepet, ezeknek a rakétáknak (és később bombáknak) óriási ázsiója lett a nemzetközi közvéleményben. Alkalmazásuk ugyanis lehetővé tette, hogy egy erőmű, egy híd vagy egy pályaudvar megsemmisítéséhez ne kelljen szőnyegbombázás. A „járulékos károk” minimalizálása, ahogy a civil áldozatok csökkentését aposztrofálják, az amerikai külpolitika egyik mantrája lett.
A tűpontos célzást lehetővé fegyverek beköszönése az 1990-1991-es Öbölháború volt; a CNN valós időben mutatta a robot-repülőgépek becsapódását. A lelkesedést aztán az 1999-es koszovói háború kissé lehűtötte, itt fordult elő, hogy noha a NATO főként amerikai vadászbombázói egy hidat céloztak meg, az az áthaladó távolsági buszt találták el több tucat civil halálát okozva. Később egy vonatot is hasonló találat ért. Abba a hibába is belefutott az USA, hogy Belgrádban a CIA által megadott rossz koordináták miatt a kínai nagykövetséget rakétázták meg.
A 2001. szeptember 11. után indult afganisztáni, majd iraki háborúkban a stratégiai bombázások mellett egyre nagyobb szerepet kapott a közvetlen légi támogatás, a pilóták – általában földi rávezetés mellett – a harcoló erők „orra elé” bombáztak, közvetlenül támadva az ellenséget. Amerikai részről ekkor kezdődött a párhuzamos valóság kiépítése: a valódi és a bevallott áldozatok száma között egyre gyakoribb volt a különbség. Irakban és Afganisztánban számos olyan támadás volt, amelynél az USA ragaszkodott ahhoz a magyarázathoz, hogy egy tálib felkelő csoportot vagy egy al-Káida parancsnokot támadtak a levegőből, bár utólag kiderült, hogy egy parlamenti képviselő konvoját vagy egy esküvői menetet ért találat.
Az USA és Oroszország sok területen versenyez Szíriában, és ezek egy része a katonai potenciálról, a presztízsről szól. Mindkét fél abban érdekelt, hogy részvétele egyszerre tűnjön hatékonynak és emberségesnek, azaz a „járulékos károk” minél kisebbek maradjanak.
Az USA Szíria felett csak az Iszlám Állam által uralt területeket bombázta az elmúlt években, amihez elsősorban a szíriai kurdokra volt szüksége, akik a kampány „szárazföldi lábát” adták. A kurd fegyveresek közé küldött amerikai (kisebb számban: brit és francia) katonák küldték fel a célpontadatokat a repülőkre, ahonnan aztán jött a „áldás” a terroristákra. Emellett természetesen a légierők saját felderítést is végeztek, repülőgépekkel és drónokkal, esetleg műholdakkal, amelyek további célpontok adatival szolgáltak.
Mind az USA, mind Oroszország rendszeresen közöl adatokat szíriai aktivitásáról, ez ma már hozzátartozik egy ország, illetve egy hadsereg PR-tevékenységéhez. A megelőző évtizedekhez képest azonban van egy fontos különbség is: ezeket a jelentéseket civil szervezetek, kutatóintézetek azonnal összevetik sajtóhírekkel, helyi beszámolókkal, de akár szemtanúk információival is. Szíria kapcsán így aztán általában komoly eltérés van a hivatalos adatok és a civilek becslései között. Az amerikai vezetésű nemzetközi koalíció 2018 októberében például 481 légicsapást mért az Iszlám Állam célpontjaira, ebből nagyjából 20-20-at a britek, a franciák és a hollandok, a többit az amerikaiak.
Az áldozatok száma az októberi légicsapások során elérhette a több százat, ami egyrészt jóval több, mint amit a koalíciós erők elismertek, másrészt a Syrian Network for Human Rights emberi jogi szervezet megállapítása szerint
Becslések 2014 óta a koalíció mintegy 2700 szíriai civil halálát okozhatta, miközben a katonai szervezet alig ezer civil halálát ismerte el.
2018 októbere a kivételek hónapja lehetett, mert ez volt az első hónap 2015 óta, hogy az orosz bombázások egyetlen civil halálát sem okozták. Moszkva hátránya, hogy alig rendelkezik precíziós bombákkal és rakétákkal, és minden propaganda ellenére vadászbombázói a régóta használt írányítatlan bombákat használták még a saját videofelvételeiken is.
Az orosz légierő számos esetben támadott kórházakat, piacokat, iskolákat vagy mecseteket (az utóbbiakat a koalíciós erők is), ami jelentősen növelte az áldozatok számát. Az orosz légitámadások áldozatainak száma, szintén az NGO-k becslése alapján, valahol 3500 (ennyi a pontosan dokumentált) és 18 ezer között lehet úgy, hogy az oroszok csak 2015 szeptemberétől vesznek részt a konfliktusban.
Kiemelt kép:Aris Messini / AFP
