Nagyvilág

Újabb fordulat: megfogta Trumpot az ellene vizsgálódó különleges ügyész

Már az amerikai elnök ügyvédje is azt mondja barátainak, nagyon aggódik, és Robert Mueller jelentése „szörnyű” lesz az elnök számára.

Donald Trump amerikai elnök arra utasította egykori ügyvédjét, Michael Cohent, hogy hazudjon egy kongresszusi meghallgatáson, és ezzel jogi szakértők szerint bűncselekményt követett el.  Olyan bűncselekményt, ami alapján meg lehet ellene indítani a kongresszusban a közjogi felelősségre vonást (impeachment), ami az elnök leváltásával érhet véget.

Az FBI nyomozást indított, hogy Trump nem dolgozik-e titokban az oroszoknak
A vizsgálat azt követően indult, hogy az amerikai elnök kirúgta az FBI igazgatóját.

Az elnök ügyvédje, Rudy Giuliani közben barátainak arról beszélt, hogy Robert Mueller különleges ügyész egy hónapon belül leadja első jelentését, arról, hogy Trump akadályozta-e az igazságszolgáltatást – írta szerdán a Vanity Fairban Gabriel Sherman. A jó kapcsolatokkal rendelkező újságíró értesülései szerint Giuliani „nagyon aggódik a jelentés miatt”, ami „szörnyű” lesz Trump számára.

Ezek után jött a BuzzFeed csütörtök este megjelent cikke, ami bombaként robbant. A lap értesülései szerint Muellernek bizonyítékai vannak arról, hogy Trump személyesen utasította Cohent, hogy hazudjon kongresszusi bizottságok előtt a Moszkvába tervezett Trump felhőkarcolóval kapcsolatban folytatott tárgyalásokról.

A BuzzFeed információi szerint a különleges ügyész hivatala ezt a Trump cégénél dolgozó emberek tanúvallomásaiból, valamint „belső céges e-mailekből, szöveges üzenetekből és több más iratból” tudta meg. Cohen pedig ezeket látva ismerte be kihallgatásakor, hogy az elnök utasította, hogy hazudjon a kongresszusnak.

Jogi szakértők gyorsan jelezték, hogy ha ez igaz, akkor Trump szövetségi bűncselekményt követett el. Mert nem csak hazudni bűn egy kongresszusi meghallgatáson, de az is, ha arra utasítanak valakit. Ez olyan törvénysértés, ami alapján meg lehet indítani az elnök ellen az impeachmentet.

Ugyanezen a véleményen van Bill Barr, Trump jelöltje az igazságügyi miniszteri posztra. A héten tartott kongresszusi meghallgatásán igennel válaszolt arra a kérdésre, hogy az igazságszolgáltatás akadályozása-e, ha az elnök megpróbál hamis tanúzásra rávenni valakit.

Barr ugyanezt írta egy tavalyi feljegyzésében. Az igazságügyi minisztériumnak készített iratban kijelentette, hogy az elnök ellen meg lehet indítani az impeachmentet, ha hamis tanúzásra vesz rá valakit, és az ellen nem védi az elnöki címe. Hozzátéve, hogy Bill Clinton és Richard Nixon ellen egyebek mellett ilyen ügyek miatt indította meg a kongresszus a felelősségre vonást.

Cohenről tavaly decemberben derült ki, hogy beismerte, hazudott a kongresszusnak Trump oroszországi üzleti ügyeiről, és erről Trump közeli munkatársai tudtak, de mégsem tettek semmit ennek megakadályozására. Akkor még úgy lehetett tudni, hogy nem utasították erre.

Cohen a kongresszus előtt azt állította, hogy 2016 januárjában, jóval az elnökválasztás félhivatalos kezdetének számító iowai előválasztás előtt leálltak a moszkvai Trump-toronnyal kapcsolatos üzleti tárgyalások, és a projektet jegelték. Trump Európa legmagasabb, több mint százemeletes felhőkarcolóját akarta felépíteni az orosz fővárosban.

Trump a 2016-os elnökválasztás alatt, és utána is többször tagadta, hogy bármilyen üzleti érdekeltsége lenne Oroszországban. Gyerekei szintén igyekeztek távol tartani magukat a projecttől, azt állítva, hogy szinte semmit sem tudtak az arról szóló tárgyalásokról, amiket Cohen folytatott. Donald Trump fia, Don Jr. a kongresszus előtt jelentette ki, hogy alig tud valamit a tervezett beruházásról.

A Buzzfeed cikke szerint azonban mind Trump, mind gyerekei is részletekbe menő tájékoztatásokat kaptak Cohentől a moszkvai Trump-toronnyal kapcsolatos tárgyalások állásáról, amik egészen 2016 nyaráig tartottak. Trump még azt is tudta, hogy Cohen az orosz kormány tisztségviselőivel tárgyal a beruházásról.

Emellett Trump arra bátorította Cohent, hogy az elnökválasztási kampány közben hozzon össze egy moszkvai utazást a számára, hogy személyesen találkozhasson Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.

Támadásba lendülnek a demokraták

A BuzzFeed cikkének megjelenése után demokrata politikusok már jelezték is, hogy vizsgálatokat fognak indítani annak kiderítésére, igazak-e a lapban megjelent állítások. Amire minden lehetőségük meglesz most, hogy többségbe kerültek a képviselőházban.

Eric Holder, aki Barack Obama elnöksége alatt igazságügyi miniszterként szolgált, Twitter-oldalán kijelentette, hogy „ha igaz, a kongresszusnak meg kell kezdenie az impeachmentet”.

Adam Schiff demokrata képviselő, az képviselőház hírszerző bizottságának elnöke a Trump ellen eddig felhozott legsúlyosabb állításként jellemezte a cikkben szereplő vádakat. És jelezte, hogy „megtesszük, ami szükséges, hogy kiderítsük, igaz-e”.

Ted Lieu kaliforniai demokrata képviselő pedig kijelentette, a képviselőház igazságügyi bizottságának meg kell kezdenie az impeachmenttel kapcsolatos eljárást, miután több cikk is arról számolt be, hogy az elnök akadályozta az igazságszolgáltatást.

Michael Cohen nem nyilatkozott a BuzzFeednek a cikkben szereplő állításokkal kapcsolatban. A Fehér Ház szintén nem kommentálta a lap értesüléseit. Don Jr ügyvédje, és Trump cégének jogászai nem válaszoltak a BuzzFeed kérdéseire. A különleges ügyész szóvivője, ahogy azt az elmúlt másfél évben megszokhattuk tőle, szintén azt közölte, hogy nem mond semmit.

Kiemelt kép: Saul Loeb/ AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik