Nagyvilág

Párizsi merényletek: őrizetbe vettek egy újabb gyanúsítottat

Újabb embert tartóztattak le a 2015 novemberében Párizsban elkövetett terrortámadásokkal összefüggésben Belgiumban, aki a gyanú szerint fegyverekkel, köztük Kalasnyikov gépkarabélyokkal látta el a hét helyszínen, 130 ember halálát okozó támadásokat végrehajtó dzsihadistákat – erősítette meg a belga szövetségi ügyészség a helyi sajtó információit szerdán.

A beszámolók szerint a Brüsszelben élő, de a belga dzsihadisták egyik fellegvárának tartott kelet-belgiumi Verviers-ből származó Mohamed E.-t közvetlenül karácsony előtt fogták el.

A gyanúsítottat terrorista csoportban való részvétellel, tiltott fegyverkereskedelemmel, fegyvertartással vádolják, valamint azzal, hogy közvetlen felelőssége van a 2015 novemberében Párizsban elkövetett terrortámadásokban.

Mint közölték, Mohamed E. közvetlen kapcsolatban lehetett azzal a Mohamed Bakkalival, akit a terrortámadások után néhány héttel vettek őrizetbe annak vádjával, hogy logisztikai támogatást nyújtott a párizsi terrortámadások feltételezett főszervezőjének, Salah Abdeslamnak, valamint segítséget nyújtott a terroristáknak abban, hogy a fegyvereket Franciaországba szállította. Ő volt az is, aki hamis iratokat használva több lakást bérelt, amelyek rejtekhelyül szolgáltak a későbbi elkövetőknek.

Megszólalt Salah Abdeslam: „Nem félek tőletek”
A 2015. november 13-i párizsi merénylet elkövetője továbbra sem akar kérdésekre válaszolni, de azt azért elmondta, hogy Allah élvezi a bizalmát.

2015. november 13-án Párizsban hét helyszínen követtek el merényleteket, ezekben 130 ember vesztette életét.

(MTI)

Kiemelt kép: 2016. március 18., belga rendőrök egy lezárt műveleti területen a brüsszeli Molenbeek negyedben 2016. március 18-án, ahol rendőrségi és sajtóhírek szerint elfogták a novemberi párizsi terrortámadások feltételezett főszervezõjét, Salah Abdeslamot. (MTI/EPA/Laurent Dubrule)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik