Nagyvilág

Fel akartak gyújtani egy magyar zászlót Nagyváradon

Megpróbálták felgyújtani a Bihar megyei RMDSZ-székházra kitűzött magyar zászlót a nagyváradi Fekete Sas-palotában, ám egy fiatalember időben megakadályozta, hogy a lobogó lángra kapjon – írja a Maszol.ro.

A szombatról vasárnapra virradóra történt esetről a lap videofelvételt is közölt, amelyen látható, amint egy fiatal nő székre felállva egy öngyújtó lángjával próbálja meggyújtani az épület falára kifüggesztett piros-fehér-zöld zászlót.

A Bihar megyei RMDSZ közleménye szerint a videofelvételt készítő „szemfüles, elkötelezett magyar fiatal” közbelépése akadályozta meg azt, hogy a zászló lángra kapjon.

Felidézték, korábban is megpróbálták letörni vagy leszakítani a magyar zászlót, amelyet az elmúlt négy hónapban már négyszer rongáltak meg, az RMDSZ pedig valamennyi alkalommal hivatalos feljelentést iktatott a rendőrségen.

A Fekete Sas-palota passzázsa végig be van kamerázva, és tudomásunk van róla, hogy az eseteket rögzítették is a térfigyelő kamerák. A rendőrség értesülésünk szerint nem kérte ki a felvételeket, így egyik elkövetőt sem kerítette kézre

– idézte a Maszol az RMDSZ közleményét. Mivel az épület egy nemrég felújított műemlék, és van működő önkormányzati térfigyelő kamera, saját kamerát nem szerelhettek fel, mert nem engedélyeznek egy újabb beavatkozást.

A szervezet azért is érthetetlennek tartja a történeteket, mert a székházra az Európai Unió, Románia, Magyarország és az RMDSZ zászlaját is kitűzték, így a magyar zászló jelenléte „egyértelműen nem provokatív” a részükről.

Elítélünk minden ilyen és ehhez hasonló cselekedeteket, elhatárolódunk minden olyan megosztó és kirekesztő magatartástól, amely a békés együttélés és nemzeti szimbólumaink szabad használata ellen irányul

– szögezte le az RMDSZ Bihar megyei szervezete. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik