Nagyvilág

Halott barátjától kapott kölcsön húsz luxusórát a thai védelmi miniszter

Legalábbis a korrupcióellenes bizottság szerint ez egy hihető magyarázat.

Nem követett el törvénysértést Pravit Vongszuvan thaiföldi miniszterelnök-helyettes és védelmi miniszter, amikor nem tüntette fel vagyonbevallásában azt a több mint 20 luxusórát, melyeket saját állítása szerint egy halott barátjától kapott kölcsön – állapította meg csütörtökön a thaiföldi Nemzeti Korrupcióellenes Bizottság.

Vongszuvan az országot irányító junta egyik vezető tagja. Egy tavaly decemberi csoportképen a csuklóján egy Richard Mille karóra tűnt fel, amely nem szerepelt a vagyonnyilatkozatában, és kormányzati fizetéséből aligha telt volna rá.

Vongszuvan akkor állt elő azzal, hogy az órát körülbelül húsz másikkal együtt egy halott barátjától kapta kölcsön, amit a thaiföldi közvélemény erős szkepszissel fogadott. A Nemzeti Korrupcióellenes Bizottság szerint viszont a miniszter magyarázata helytálló, ezért nem történt semmilyen törvénysértés.

A 73 éves politikus már korábban is volt védelmi miniszter, korábban pedig katona volt, és a vezérkari főnökségig emelkedett ranglétrán. 2008-as vagyonbevallásában 57 millió baht (kb. 490 millió forint) vagyont tüntetett fel. 2014-re pedig vagyona 87 millió bahtra (kb. 750 millió forint) nőtt. Jogvédők szerint négy évtizedes katonai pályafutása és mintegy tízéves politikai pályafutása ezt sem indokolja, de a karórák egyik bevallásban sem szerepelnek, pedig némelyik átszámítva 20-25 millió forintot is ér. (MTI, fotó: Europress – Lillian SUWANRUMPHA / AFP)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik