Nagyvilág

„Imádkoztam és futottam, ahogy csak bírtam”

Mindent vitt a cunami, még az épületeket is elsöpörte az útjából Indonézia nyugati részén. Az ár előtt nem volt figyelmeztetés, mindenkit váratlanul ért a hatalmas víztömeg.

Sokan még most is az eltűnt hozzátartozóikat keresik Indonézia nyugati részén, ahol helyi idő szerint szombat este 10 óra körül óriási szökőár pusztított. A legfrissebb adatok alapján 168-an meghaltak, több mint 700-an megsebesültek, de a hatóságok szerint a halottak száma tovább emelkedhet.

A természeti katasztrófát túlélők közül egyikük az AFP hírügynökségnek azt mondta, Java szigetén, a tengerparton tartózkodott, amikor jött az ár. Autókat és konténereket ragadott el és emelt 10 méter magasságba, a part menti épülteket teljesen letarolta. Fákat és villanypóznákat is is elsodort a szökőár, ami elől a helyiek az erdőbe menekültek – mesélte a túlélő.

Egy másik szemtanú azt mesélte, hogy amikor látta, baj van, motorral akart elmenekülni, de nem tudta elindítani, ezért otthagyta, és futott, ahogy csak bírt, közben pedig imádkozott.

Bandar Lampung városában több százan zsúfolódtak össze a kormányzó hivatalában.

A BBC tudósításából kiderül, hogy a helyi egészségügyi szervezetek csak nehezen tudják ellátni a rengeteg sérültet. A helyiek arról számoltak be, hogy nem volt figyelmeztetés a cunami érkezése előtt. Ezt bizonyítja az a drámai videófelvétel, ami egy szombat esti koncerten készült Java-szigeti üdülőközpontban. A Seventeen nevű indonéz zenekar fellépése közben érte el a szökőár a helyszín, elsodorva a színpadot és a közönséget is. A zenekar basszusgitárosa és menedzsere nem élte túl a katasztrófát:

Koncert közben tört be a szökőár, elsodorta a zenekart és a közönséget is
Drámai felvételek készültek a pillanatról, amikor a cunami betör a koncert helyszínére, és a zenekarral együtt elmossa a közönséget is Indonéziában.

Az egyik legsúlyosabban érintett terület Java szigete, ahol a mentést végző szervezetek munkáját nagyban nehezíti az, hogy a főút is súlyosan károsodott, így nehezen lehet megközelíteni a katasztrófa sújtotta területet.

A BBC helyi tudósítójának rövid videójából jól látszik, mekkora pusztítást végzett a szökőár:

A szökőár okozója feltételezhetően a Krakatau vulkán kitörése volt.

(Forrás: a BBC és a Guardian élő közvetítése)

Kiemelt kép: Photo by Ronald / AFP

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.