Nagyvilág

Lemondott a belga miniszterelnök

Cikkünket frissítjük.

Charles Michel belga kormányfő a parlament előtt mondott beszédében közölte, hogy benyújtja lemondását a királyánál, miután elveszítette az ellene indított bizalmatlansági szavazást, írja az Independent.

Michel egy héttel ezelőtt kisebbségi kormányzásba kényszeredett, miután az Új Flamand Szövetség (N-VA) nevű flamand nacionalista párt kilépett a kormányzó koalícióból, amiért a miniszterelnök Belgium nevében aláírta az ENSZ migrációs csomagját. Ez az a csomag, aminek jóváhagyási folyamatából többek közt Magyarország is kilépett.

Ettől a csomagtól rettent meg fél Európa
Rég volt ennyire abszurd vita a nemzetközi politikában.

A Le Soir című helyi lap friss értesülései szerint a legvalószínűbb, hogy az uralkodó nem dönt rögtön arról, hogy elfogadja-e a lemondást, hanem egyeztetni fog a pártokkal, megpróbálva közöttük megtalálni a közös nevezőt, írja az MTI.

Korábban cikkünkben már kielemeztük, Michel egy liberális-konzervatív politikus, aki 2014-ben kockázatosat húzott, amikor koalícióra lépett a flamand szeparatistákkal. Sok hasonlóság a két párt között nincs, de ami összeköti őket, az a vágy, hogy 16 évnyi szocialista kormányzás után végre konzervatív koalíció vezesse Belgiumot. Egészen mostanáig.

Mivel májusban lesz a választás, a koalíció mindkét tagjának rá kellett erősítenie a kampányra. A flamandok esetében nem kérdés, hogy mi volt a feladat. Bejelentették, hogy ha Michel elmegy aláírni a csomagot, akkor kilépnek a kormánykoalícióból.

Michel viszont abba a furcsa helyzetbe került, hogy Belgium a második világháború óta először viselkedik külpolitikai tényezőként. A miniszterelnök pedig úgy döntött, nem követi azoknak az országoknak az egyre hosszabb sorát, amelyek engedték, hogy a szélsőjobb befolyásolja a döntéseiket, és inkább elmegy Marokkóba aláírni. Persze az utazás előtt vizsgálatot kért a jogászaitól, akik kimondták, hogy a szerződésben tényleg nincs semmi, ami kötelező érvényű lenne. De ez sem volt elég, és Michel végigtárgyalta a nyugati országok nagy részét azzal, hogy írjanak alá egy közös szándéknyilatkozatot, nehogy véletlenül valami kötelező érvényű legyen a csomagban.

Kiemelt kép: Europress/AFP/Ben Stansall

Ajánlott videó

Olvasói sztorik