Nagyvilág

Brexit: “A tárgyalások lezárultak, finito”

Az Európai Unió (EU) az Egyesült Királyság uniós tagságának rendezett megszüntetésén dolgozik, de fel kell készülni a megállapodás elmaradására is – jelentette ki Angela Merkel német kancellár péntekre virradóra, az uniós tagországok állam- és kormányfőinek brüsszeli csúcstalálkozóján, az értekezlet első munkanapját követően.

Merkel újságíróknak nyilatkozva elmondta, a Theresa May brit kormányfővel folytatott megbeszélést követően 27-es körben tartott ülésen az uniós vezetők hangsúlyozták, hogy politikai biztosítékokra van szükség a brit kilépést (Brexit) követő, korábban 2020 végéig tervezett átmeneti időszakra vonatkozóan.

Olyan jövőbeli kapcsolatot akarunk, amelyben mindkét fél szabadon fejlődhet.

Nem tudja megmondani, mikor lépne életbe az Egyesült Királyság és az EU közötti átfogó kétoldalú kereskedelmi megállapodás, de reményeik szerint még az átmeneti időszakban sor kerülhet erre. Hozzátette: a kilépési megállapodásba foglalt tartalékmegoldás célja, hogy közös vámuniós szabályozással elkerüljék az ír-északír határon hosszú évek óta nem létező vámellenőrzés visszaállítását abban az esetben, ha a brit kilépés után tervezett átmeneti időszak végéig nem lép életbe a kereskedelmi megállapodás.

Nem nevezhetünk meg más határidőt. Csak azt mondhatjuk, hogy mindkét félnek el kell végezni a feladatait. Ez ránk is vonatkozik, de arra kérjük Nagy-Britanniát, jó javaslatokkal álljon elő, hogy ez elkerülhető legyen,

fogalmazott, utalva a vámellenőrzés visszaállításának elkerülésére.

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke az ülést lezáró sajtótájékoztatóján kijelentette: az általa irányított testület fokozza a felkészülést az Egyesült Királyság esetleges megállapodás nélküli uniós kiválására, a „kemény Brexitre”, ugyanis számolni kell minden forgatókönyvvel. Tudatta azt is, hogy december 19-én közzétesznek egy dokumentumot a felkészülés szempontjából hasznos információkkal.

Jean-Claude Juncker, Europress/Dursun Aydemir/Anadolu Agency

Xavier Bettel luxemburgi miniszterelnök távozásakor kijelentette, a tartalékmegoldás nem állandósulhat, mindenképpen ideiglenesnek kell lennie. A legjobb megoldás az lenne, ha nem is kellene alkalmazni, ezért tovább kell dolgozni Nagy-Britanniával ennek elkerülése érdekében.

Értesülések szerint az ülésen felvetődött egy újabb Brexit-ügyi rendkívüli uniós csúcstalálkozó összehívása január folyamán. Brit források szerint ugyanis a megállapodás elfogadásának január 21-i határideje előtt a brit alsóház elé kerül a Brexit-feltételekről szóló 585 oldalas egyezmény.

A luxembourgi kormányfő ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: Brexit-csúcs után nem lesz még egy Brexit-csúcs. Nem a csütörtöki volt az „utolsó vacsora”, több találkozó lesz még Nagy-Britanniával, de semmiképpen sem lesz több tárgyalás a kilépési feltételekről szóló megállapodásról.

A tárgyalások lezárultak, finito.

A megbeszélések részleteit ismerő diplomaták tájékoztatása szerin Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője a külügyekkel foglalkozó munkaülésen közölte: a Koszovó és Szerbia közötti feszültségek enyhítése érdekében 2013-ban uniós közvetítéssel megkezdett párbeszéd jól halad, elérhető közelségbe került egy jogilag kötelező erejű megállapodás.

Ehhez azonban még számos feltételnek teljesülnie kell, amelyeknek nem kedvez, hogy pénteken a biztonsági erők hadsereggé alakításáról dönthet a koszovói parlament.

(MTI)

Kiemelt kép: Europress/Dominika Zarzycka/NurPhoto (photographer)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik