Nagyvilág

„A franciák nem verebek” – Macron nem menekült meg

Mint arról korábban írtunk, a francia kormány fél évre felfüggeszti az üzemanyagadót, amely miatt rendre erőszakba torkolló tömegtüntetések voltak az országban. Emmanuel Macron viszont nem lélegezhet fel, ugyanis a Le Figaro cikke szerint a sárgamellényeseket nem sikerült ezzel megnyugtatni.

A lap arról ír, hogy a tüntetők szombaton negyedszer is Párizsba mennek, és köztük sokan lesznek olyanok, akik eddig nem vettek részt a demonstrációkon.

Mindezt azzal indokolják, hogy az Édouard Philippe miniszterelnök által bejelentett módosítás elmarad a sárgamellényesek várakozásától.

Határozott és látható intézkedésre van szükség. A mostani nem ilyen, csupán az idővel játszanak. Azt hiszem, hogy a mozgalom folytatódik tovább

– mondta Yves Garrec, a tüntetéssorozat egyik szervezője.

Europress/AFP

Benjamin Cauchy, a sárgamellényesek szóvivője arról beszélt, hogy a bejelentés nem kielégítő számukra.

A franciák nem verebek és nem kérnek a kormány által ledobott morzsákból. Az egész bagettet akarják

– fogalmazott, utalva rá, hogy Macron politikájának irányváltoztatását akarják elérni. Magyarul az egyetlen megoldás a nemzetgyűlés feloszlása lenne.

Az utóbbi három hétben hárman meghaltak a tüntetések eldurvulása miatt, és a vandalizmus súlyos károkat okozott több városban is. A rendőrök számos alkalommal könnygázt vetettek be az öltözékük alapján sárgamellényeseknek hívott tüntetők ellen.

Elszabadultak az indulatok Párizsban
Macron szerint szégyellje magát mindenki.

Kiemelt kép: Europress/AFP

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik