Nagyvilág

Már meglátogathatták a Földet az idegenek

A NASA egyik szakértője szerint már meglátogathatták bolygónkat az értelmes földönkívüliek, csak annyira különbözőek voltak tőlünk, hogy egyszerűen nem vettük észre őket.

Silvano P. Colombano, a NASA munkatársa szerint az idegenek sokban különbözhetnek a Földön élő szén alapú létformáktól – írja a Daily Mail. A kutató úgy véli, hogy a szuperintelligens, csillagközi utazásra képes földönkívüliek ráadásul olyan technológiát használhatnak, melyet el sem tudunk képzelni.

Colombano szerint éppen ezért a SETI (Search for Extra-Terrestrial Intelligence, azaz a „földön kívüli intelligencia keresése”) tudományág művelőinek szélesíteniük kell azon elképzeléseiket, hogy milyenek is lehetnek az idegenek.

Egyszerűen csak arra szeretnék rámutatni, hogy az intelligenciák, amelyeket megtalálhatunk, és amelyek megtalálhatnak minket (ha még nem tették meg), egyáltalán nem biztos, hogy olyan szén alapú organizmusok, mint mi

– állítja a szakértő. A kutató hozzátette, a földönkívüliek akár egészen parányiak is lehetnek.

Colombano úgy gondolja, hogy kollégái az értelmes civilizációk keresése során túlságosan a modern emberi technológia jeleire koncentrálnak. Ez azt jelenti, hogy a szakértők figyelmét elkerülhetik azon létformák nyomai, melyek magasabb fejlettségi szinten állnak.

A Földön a tudomány és technológia jelentősen csak mintegy 500 éve kezdett el fejlődni, ez csillagászati szempontból kifejezetten rövid időszaknak mondható. Éppen ezért meglehetősen nagy az esély arra, hogy ha léteznek még értelmes civilizációk, azok sokkal fejlettebbek legyenek nálunk.

Kiemelt fotó: Thinkstock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik