Nagyvilág

Végre javulhat a helyzet az osztrák határon

Az Európai Parlament rövidebb határidővel és egyértelműbb korlátozásokkal venné elejét az évek óta tartó osztrák határellenőrzésnek, ami a módosítás felelőse szerint már most is megsérti a jelenlegi uniós jogot, írja az Index.

A képviselők azt kérik, hogy a schengeni övezetben összesen kettő helyett legfeljebb egy évig lehessen ellenőrizni a határt.

A szabályok, amelyeket most felülvizsgálnak, megengedik, hogy az övezeten belül a tagállamok ismét határellenőrzést vezessenek be, ha országuk köz- vagy belbiztonságát komoly veszély fenyegeti.

Schengen léte pedig veszélybe került, mert hat, a schengeni övezetbe tartozó tagállam jogellenesen, már három éve egyfolytában fenntartja a belső határellenőrzést, hiába két év a maximális időtartam – közölte Tanja Fajon szlovén szocialista képviselő, a jogszabály megújításának felelőse.

Ez is jelzi, mennyire nem egyértelmű a jelenlegi szabályzás, amelyet félreértenek és rosszul használnak a tagállamok. Ha szeretnénk, hogy a schengeni rendszer fennmaradjon, akkor véget kell vetnünk ennek a gyakorlatnak, és egyértelmű szabályokat kell megfogalmaznunk

– jelentette ki.

A képviselők megállapodása szerint a határellenőrzéseket először csak kettő, nem a jelenlegi hat hónapra lehetne bevezetni és a jelenlegi két év helyett csak egy évre lehetne meghosszabbítani.

A határellenőrzés meghosszabbítását az állam- és kormányfőkből álló Európai Tanácsnak is jóvá kellene hagynia, a képviselők az EP tájékoztatását is kérik.

Kiemelt kép: MTI Fotó/Krizsán Csaba

Ajánlott videó

Olvasói sztorik