Nagyvilág

Orbán: Ez egy valódi Black Sunday

Az Egyesült Királyság kilépése, valódi Black Sunday, szomorú nap az Európai Uniónak - jelentette ki Orbán Viktor kormányfő Brüsszelben, a brit uniós tagság megszűnése dokumentumainak aláírására összehívott soron kívüli uniós csúcsot követően vasárnap.

Orbán Viktor a M1 aktuális csatornának adott nyilatkozatában hangsúlyozta, a magyarok próbálkoztak, még be is avatkoztak a britek kampányába és arról győzködték őket, hogy inkább maradjanak az unió tagjai, de ezt nem sikerült elérni.

Most már nincs más választásunk, minthogy tudomásul vegyük a döntést, ami megszületett

– fogalmazott.

Szomorú Orbán Viktor vasárnapja
A Facebook-posztja szerint mindenképpen.

Aláhúzta, hogy a veszteség nagy, Nagy- Britannia ugyanis gazdag ország és sok pénzt visz magával, ami azt jelenti, hogy kevesebb marad. Azaz pénzben is mérhető a veszteség, amelyet az unió elszenvedett a politikai és gazdasági természetű veszteség mellett – tette hozzá Orbán Viktor.

A miniszterelnök arról is beszélt, hogy az Európai Unió mostani vezetői szerinte nem vétlenek a Brexitben, felelősséget viselnek a bekövetkezéséért. Az egyik legsúlyosabb hiba volt, hogy olyan bizottsági elnököt választott az EU, akinek a személyét a britek ellenezték, a másik hiba az volt, hogy a migránsokat beengedte az Unió, a briteket pedig nem tudta benntartani.

Fordítva kellett volna

– fogalmazott a kormányfő.

Kiemelt kép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsõdi Balázs

Ajánlott videó

Olvasói sztorik