Nagyvilág

Vissza kell fizetnie a jegygyűrű árát a volt menyasszonyának

Pár héttel az eljegyzés után szakított egymással Corinne Mckay és Mike Mclaughlin, ami nem sikerült valami barátságosan, mindketten beperelték egymást. A férfi azért, mert állítása szerint a nőnél maradt pár cucca. Mckay pedig azért, hogy

a férfi fizesse vissza neki a jegygyűrű árát, amit a nő hitelkártyájával vásárolt, és ami 750 ezer forintnak megfelelő kanadai dollárba került. 

A bíróság most döntött a nő által kezdeményezett perben, ahol korábban az is elhangzott, hogy Mclaughlin azt mondta a nőnek, hogy meg akarja kérni a kezét és ehhez vásárolni akar egy jegygyűrűt. Igen ám, de neki nem volt hitelkártyája, ezért elkérte a barátnőjét, és azzal fizette ki. Abban egyeztek meg, hogy Mclaughlin a vételárat részletekben adja meg, havonta fizet vissza 500 kanadai dollárt, vagyis úgy 100 ezer forintot.

A barát később a saját, passzoló rózsaszín drágakövekkel kirakott gyűrűjét is megvásárolta a hitelkártyával.

A szakítás után Mckay azt mondta, hogy a gyűrűt csak akkor adja vissza a férfinek, ha végre kifizette, állította a nő a bíróságon, a férfi szerint viszont nem történt ilyen megállapodás. Utóbbi hitelességét viszont gyengítette erőteljesen, hogy a nőnek hang- és képi bizonyítékai is voltak a saját igazáról.

A bíróság most úgy döntött, hogy a férfinek 10 napja van visszafizetni a gyűrűt, majd arra további tíz napja a nőnek, hogy visszaadja az ékszert – írta a BBC.

Kiemelt kép: Thinkstock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik