Nagyvilág

Trump persona non grata Pittsburgh-ben

Az elnök ellátogatna a vérengzés helyszínére, de a városban többen ellenzik ezt.

A Fehér Ház bejelentette, hogy Donald Trump és felesége kedden ellátogatna a pittsburghi negyedbe, amelynek a zsinagógájában szombaton tömeggyilkosság történt. A város polgármestere és több zsidó vezetője ellenzi az elnöki látogatást.

Az antiszemita támadás után kiújult a vita Trump gyújtó hatású retorikájáról. Az elnök bírálói – köztük Bill Peduto, Pittsburgh demokrata polgármestere – azt mondják, maga az elnök táplálja a politikai ellenségeskedést és a jobboldali szélsőségességet.

Igenis van hatása a szavaknak

– jelentette ki Peduto a CNN hírtévének. Szerinte az elnöknek várnia kellene a látogatással, amíg az összes temetést megtartják.

Zsidó szokás szerint a halottakat 24 órán belül el kell temetni, de a nyomozás és amiatt, hogy 11 temetés megszervezése nem egyszerű, a szertartások egy részét halasztják.

Jeffrey Myers, a pittsburghi Élet Fája zsinagóga rabbija azt mondta hétfőn az ABC tévének, hogy mindig szívesen látják az elnököt.

Egy helyi zsidószervezet viszont nyílt levélben tudatta az elnökkel, addig nem látják szívesen, amíg visszavonhatatlanul el nem ítéli a fehér nacionalizmust. A levelet már több tízezren aláírták. 

Trump és kormánya már korábban visszautasította a vádat, hogy bátorítanák a fehér nacionalistákat és a neonácikat, akik viszont nyíltan támogatják őt.

Trump inkább fegyveres őrt állítana a templomokba, mint hogy korlátozza a fegyvertartást
Ezt látja megoldásnak a nyolc halálos áldozattal járó pittsburghi lövöldözés után.

Hétfőn vizsgálóbíró elé állították a tömeggyilkosság elkövetésével vádolt Robert Bowerst, aki tudomásul vette az ellene felhozott mind a 29 vádpontot. Az amerikai polgári szabadságjogok megsértését is, amit az ügyészek gyűlöletbűncselekménynek tekintenek. Ha elítélik a vádlottat, akár halálbüntetést is kaphat. (mti)

Pittsburghi lövöldözés: négy percen múlt egy magyar holokauszttúlélő élete
9 óra 49 perckor parkolt le, az ünnepség, amin tizenegy ember meghalt, 9 óra 45 perckor kezdődött.

Kiemelt kép: MTI/AP/Manuel Balce Ceneta

Ajánlott videó

Olvasói sztorik