Nagyvilág

Hajnalban, négy órán át vártak buszukra a Wizz Air utasai Palermóban

Másfél hete a Wizz Air törölte a Budapest-Catania járatot, ami azoknak az utasoknak is megnehezíti a dolgát, akik Budapestre utaztak volna haza a szicíliai városból. A légitársaság gyakorlatilag magára hagyta az utasait, a 444.hu cikke szerint többen is pert indítanak a fapados légitársaság ellen.

A 444.hu-nak nyilatkozó egyik utas szerint az esti Catania-Budapest járat beszállásra váró utasainak még azt sem árulta el a cég, hogy a Budapestről érkező, majd elvileg azonnal forduló repülő a nagy szél miatt nem Cataniában, hanem Palermóban fog leszállni.

Azok sem jártak sokkal jobban, akik a Budapestről repültek Cataniába. Az egyik utas beszámolója szerint még a gépen ülve azt mondták nekik, hogy a palermói landolás után a gép vissza fog repülni Cataniába. A gép landolása után, késő este leterelték őket a gépről. Azzal a magyarázattal vetették fel velük a csomagjaikat és vették rá őket, hogy menjenek ki a reptér épülete elé, hogy már várják őket a buszok. Ekkor már éjfél volt, a repülőtér közben bezárt, de a megígért buszok sehol sem voltak egészen hajnali háromnegyed 4-ig. Az eltel közel négy órában a WizzAir semmilyen információval nem segítette utasait. Volt olyan, aki végül hiénataxissal, 400 euróért átvitette magát Cataniába.

A megszólaló csütörtök este 10 óra helyett pénteken reggel 9 tájban ért a lefoglalt cataniai szállására. Azóta semmilyen formában sem kapott bocsánatkérést a cégtől.

Fotó: Wikipedia/ChrisW

Ajánlott videó

Olvasói sztorik