Nagyvilág

Bombát találtak Clintonék és Barack Obama postájában

  • Kedd este és szerda reggel több amerikai politikusnak is csőbombát küldtek, köztük Barack Obama volt elnöknek, Hillary Clinton volt külügyminiszternek és Eric Holder volt igazságügy miniszternek.
  • Az egyik csomag a CNN szerkesztőségébe érkezett, de eredetileg John Brennannek, a CIA volt igazgatójának szánták.
  • A hatóságok egyelőre nem ismerik a feladót.

Robbanószerkezetet találtak Bill és Hillary Clinton, valamint Barack Obama postájában – írja a rendőrségre hivatkozva a New York Times. A lap úgy tudja, hogy a bombát mindkét esetben a titkosszolgálat egy-egy alkalmazottja találta meg, aki a Clinton-házaspárnak, illetve Obamának küldött postai küldeményeket szortírozza.

A CNN később azt írta, hogy a hatóságok találtak egy gyanús csomagot is, amelyet a Fehér Háznak címeztek, és amely lövedéket is tartalmazott, de a csomag nem jutott el a címzetthez, a légierő egyik washingtoni bázisán elkapták. Ezt az információt azonban titkosszolgálat tagadta, mondván, ők csak két küldeményt találtak.

Rendőrségi kordon Barack Obama házánál, Europress/Chip Somodevilla/Getty Images/AFP

Ezen kívül magánál a CNN-nél is találtak a postázóban egy ismeretlen eredetű küldeményt, emiatt ki is ürítették a szerkesztőséget. Sajtóhírek szerint ott is csőbombáról van szó.

A Clintonéknak küldött csomagot helyi idő szerint kedd este, míg az Obamának címzettet szerda reggel találták meg – számolt be a Telegraph. A Clinton-házaspár a New York-i agglomerációban lakik, míg Obama Washingtonban. A hírportál úgy tudja, hogy Hillary Clinton Floridában tartózkodott, Bill Clinton viszont otthon volt.

Az Axios azt írja, hogy a regnáló, illetve volt amerikai elnökök védelmét ellátó titkosszolgálat nem nyilatkozott arról, hogy ezek az esetek összefüggenek-e egymással, azt azonban megjegyezték, hogy sem Clintonék, sem Obama nem volt veszélyben.

A New York Times úgy tudja, hogy a Clintonéknak küldött szerkezet hasonló volt ahhoz, mint amilyet Soros Györgynek küldtek helyi idő szerint hétfő délután és ugyancsak postán keresztül érkezett. Mindhárom bombát megsemmisítették a hatóságok.

Az FBI a titkosszolgálattal együtt már vizsgálódik, de azt egyelőre nem tudni, hogy miért küldtek Sorosnak bombát, de a New York Times emlékeztet arra, hogy az utóbbi időben az Egyesült Államokban is többször támadták a milliárdost. Donald Trump amerikai elnök például azzal vádolta meg Sorost, hogy közép-amerikai bevándorlókat fizetett le azért, hogy az USA-ba meneküljenek.

A Fehér Ház közleményt adott ki a hírrel kapcsolatban, amelyben terrorista cselekménynek nevezték a bombák küldését, és azt ígérték, hogy „a kormány megvéd mindenkit, akiket ezek a gyáva emberek fenyegetnek”.

Chelsea Clinton, Bill és Hillary lánya egy Twitter-bejegyzésben azt írta, minden nap hálás a titkosszolgálatnál dolgozó nőknek és férfiaknak az általuk végzett munkáért, Alexander Soros, Soros György fia pedig véleménycikkben ítélte el a gyűlöletkeltő politikát.

Kiemelt kép: Europress/Kristoffer Tripplaar-Pool/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik