Nagyvilág

Koszovó saját hadserege létrehozásán ügyködik

A szerbek természetesen ellenkeznek.

Koszovó megtette az első lépéseket saját hadserege létrehozására – írja az Euractiv.

A pristinai parlament csütörtökön jogszabályokat fogadott el annak érdekében, hogy a katasztrófaelhárításra létrehozott biztonsági erőket fegyveres erőkké alakítsák. Az eljárásban igyekeznek kikerülni az alkotmánymódosítást, a koszovói szerbek parlamenti képviselői ugyanis blokkolják az erre irányuló kezdeményezéseket.

A portál idézi Aleksandar Vulin szerb védelmi minisztert, aki szerint egy koszovói hadsereg létrehozása fenyegetést jelent a békére, Szerbiát és a szerbeket fenyegeti. Vulin szerint a NATO vezette KFOR-on kívül nem lehetnek más fegyveres erők Koszovóban, amíg érvényben van az ENSZ Biztonsági Tanácsának a háborút lezáró határozata.

A NATO már jelezte, hogy alkotmánymódosítással tartaná elfogadhatónak a koszovói biztonsági erők hadsereggé alakítását. Az Európai Unió és az Egyesült Államok is elvárja, hogy minden közösséget bevonjanak a folyamatba.

A 120 fős koszovói parlamentben mintegy száz képviselő támogatta a kormány előterjesztését, hogy a koszovói biztonsági erőket a következő években ötezer fős hadsereggé alakítsák, háromezer tartalékossal. Az előterjesztést újabb vitára bocsátották a jövő hónapban várható zárószavazás előtt, a szerb nemzetiség képviselői tiltakozásul kivonultak az ülésről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik