Nagyvilág

Ferenc pápa hajlandó lenne elfogadni Kim Dzsong Un meghívását

A dél-koreai elnök tolmácsolta az egyházfőnek, hogy szívesen látnák Észak-Koreában.

Ferenc pápa csütörtökön jelezte, hogy hajlandó lenne Észak-Koreába utazni hivatalos látogatásra.

Kim Dzsong Un meghívásáról Mun Dzse In dél-koreai államfő beszélt az egyházfőnek, amikor csütörtökön a Vatikánba látogatott. A dél-koreai államfői hivatal tájékoztatása szerint Mun jelezte, hogy Kim szívesen látná Ferenc pápát országában, amire ő azt felelte: „ha a meghívás megérkezik, mindenképpen válaszolni fogok rá, és lehetséges, hogy el is megyek”.

Ez lenne az első pápalátogatás Észak-Koreában az ország 1948-as megalapítása óta. A héten két kínai püspök is meghívta Ferenc pápát, azután, hogy Peking és a Vatikán megállapodásra jutott az ország püspökeinek kinevezésével kapcsolatban. Ferenc pápa már jelezte korábban, hogy jövőre Japánba látogatna, akár ezt az utat is kiterjeszthetik a szimbolikus jelentőségű kínai és észak-koreai vizittel.

Észak-Korea az Open Doors keresztény szervezet és az Egyesült Államok nemzetközi vallásszabadsággal foglalkozó bizottsága szerint is élen jár a keresztényüldözésben. A látszat kedvéért létezik néhány, propagandacéllal fenntartott templom, amellyel a hitélet látszatát keltik, de azokat, akikről kiderül, hogy a keresztény vallást követik, munkatáborba viszik vagy akár ki is végzik, és családjuk is hasonló sors elé néz.

A Mun Dzse In és Ferenc pápa közötti találkozóról kiadott vatikáni közlemény – a dél-koreai elnöki hivataléval ellenben – nem említette az észak-koreai látogatást. (The Guardian, fotó: Europress – Alessandro DI MEO / POOL / AFP)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik