Nagyvilág

Gyerekmolesztáló papok nevét tette közzé a washingtoni érsekség

Voltak, akik a vádak után visszatérhettek szolgálni, de újra szexuális visszaélést követtek el.

A washingtoni érsekség több mint kéttucat egyházi személy nevét hozta nyilvánosságra, akiket alátámaszthatóan vádol kiskorúak molesztálásával.

Az érsekség a honlapján tette közzé a listát hétfő este. A szóban forgó 31 pap mindegyike az érsekség alkalmazásában állt, közülük többen már meghaltak. Hárman szerzetesek voltak, akik parókián vagy iskolában szolgáltak.

A listán számos olyan pap található, akit molesztálás miatt elítéltek, illetve olyanok is akadnak, akiket megvádoltak, „kezeltek”, majd visszatértek szolgálni, ahol aztán újra fajtalankodtak. Néhányukat végül eltávolították egyházi tisztségükből.

Az érsekség honlapja szerint a névsor folyamatosan bővül.

Néhány nappal korábban Ferenc pápa elfogadta Donald Wuerl washingtoni érsek lemondását, akit azzal vádoltak meg, belekeveredett két nagyobb molesztálási botrányba, és segített eltussolni szexuális visszaéléseket. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik