Nagyvilág

Közülük kerülhet ki az idei Nobel-békedíjas

Oslóban hirdetik ki pénteken az idei évben Nobel-békedíj kitüntetettjét, az előzetes találgatások szerint az amerikai és az észak-koreai elnök, továbbá a görög és a macedón kormányfő is az esélyesek között van.

Az APA osztrák hírügynökség hétfői beszámolója szerint a nemzetközi sajtóban az idén is több olyan ismert politikus páros neve szerepel, akik  – mint az APA fogalmazott – közösen reményt nyújtottak évtizedes konfliktusok békés rendezésére.

  • Köztük a legismertebb Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető párosa, ők ketten az év első felében együttesen tettek látványos  kezdeményezést  az 1950-es évek óta befagyott koreai konfliktus rendezésére.
  • A lapok ugyancsak az esélyesek között említették Zoran Zaev macedón miniszterelnököt és Alekszisz Ciprasz görög kormányfőt is, akiknek közös kompromisszumos javaslata a Macedónia és Görögország közötti évtizedes névvita rendezését szolgálja. A hétfői kommentárok ugyanakkor arra mutattak rá, hogy a kérdésben megrendezett vasárnapi, eredménytelen macedóniai népszavazás beárnyékolhatja esélyeiket a Nobel-békedíjra.
  • A lehetséges kitüntetettek között az elmúlt napokban  szintén gyakran felmerült Ljudmila Alekszejeva és Szvetlana Gannuskina orosz emberi jogi aktivisták neve, továbbá ismételten a Memorial orosz jogvédő szervezet is.
  • Több, a menekülteket segítő  civilszervezetet is említettek az esélyesek sorában, köztük az Orvosok Határok Nélkül (MSF) segélyszervezetet, valamint az úgynevezett fehér sisakosokat, a szíriai lázadók uralta területeken működő mentőszolgálatot.
  • Az APA az Oslói Nemzetközi Békekutató Intézetre hivatkozva (PRIO) nem zárta ki Denis Mukwege kongói sebész, nőgyógyász kitüntetését sem. A kongói orvos az általa alapított kórházban az országban folyó harcok során megerőszakolt nők kezelésével foglalkozik.
  • Az intézet szerint az esélyesek között lehet az iraki kurd emberi jogi aktivista, Nadia Murado, aki az Iszlám Állam terrorszervezet tagjai által megerőszakolt nők jogaiért küzd, továbbá az ENSZ Világélelmezési Programja is.

A kongói Mukwegének 2013-ban, és az orosz jogvédő Gannuskinának 2016-ban már odaítélték az alternatív Nobel-díjat, amelyet 1980-ban Jakob von Uexküll német-svéd író, egykori európai parlamenti képviselő hozott létre azzal a céllal, hogy elismerjék olyan emberek munkásságát is, akik véleménye szerint elkerülték a hivatalos Nobel Alapítvány figyelmét.

Tavaly a Nobel-békedíjat az atomfegyverek betiltásáért küzdő ICAN nemzetközi civil kezdeményezés vehette át.

A díjat 1901 óta 98 alkalommal ítélték oda, 19 alkalommal azonban nem talált gazdára ki. A  Nobel-békedíjra bárkit lehet jelölni, de azok köre, akik jelölhetnek, korlátozott.  Ebbe a körbe tartoznak a kormánytagok, egyetemi professzorok, békekutatók és a korábbi Nobel-békedíjasok.

A díjat adományozó bizottság a norvég parlament, a Storting által kinevezett öt tagból áll, döntését kizárólagos felelősséggel hozza meg, de kikérheti szakértők véleményét.

A többi Nobel-díjtól eltérően a Nobel-békedíjat nem Stockholmban, hanem Oslóban adják át, de valamennyit december 10-én.

Kiemelt kép: MTI/EPA/The Straits Time/Kevin Lim

Ajánlott videó

Olvasói sztorik