Nagyvilág

Doktor vagy drogdíler? 157 év a különbség

Az elítélt amerikai orvos szerint ő csak a fájdalmat akarta csillapítani. Az ügyészség kábítószer-kereskedőként kezelte.

Az Egyesült Államokban júliusban 157 év börtönre ítéltek egy floridai orvost, mert mértéktelenül írt fel olyan opiáttartalmú gyógyszereket, amelyek súlyos drogfüggőséget váltanak ki. Barry Schultz a CBS televízió 60 perc című műsorában bűnbaknak nevezte magát.

Visszautasította, hogy az ügyész gyilkosnak nevezte az ügyészség pedig kábítószer-kereskedőként kezelte. Azt állította, több száz orvos ír fel korlátozás nélkül opiáttartalmú, kábító hatású fájdalomcsillapítókat. Schultz egy fájdalomklinika igazgatója volt Delray Beach-en.

A CBS szerint az ilyen klinikák a 2000-es évek elején szaporodtak el, Floridát orvosok, kábítószer-kereskedők, és gyógyszerfüggő szenvedélybetegek lepték el. Dave Aronberg floridai ügyész – akinek hivatala Schultz ellen lefolytatta a pert – a CBS-nek úgy fogalmazott:

2010-ben és 2011-ben több fájdalomklinikánk volt, mint McDonald’s éttermünk.

Mint mondta, Oakland Park városban egyetlen sugárúton 131 ilyen klinika volt. Az intézmények működését nagyon lazán szabályozták, a páciensek készpénzért, orvosi faggatódzás nélkül vehették az opiáttartalmú fájdalomcsillapítókat. Noha ezek a gyógyszerek receptkötelesek, a vényeket minden további nélkül kiállították.

Az emberek rohantak Floridába, mert itt nem ugyanaz a szigorú szabályzat és ellenőrzés volt érvényben, mint az Egyesült Államok többi államában. Mi tápláltuk az egész nemzet kábítószer-függőségét

– fogalmazott Dave Aronberg.

A gyógyszer nem zeller
A Purdue Pharma nevű gyógyszercég tulajdonosai mára az Amerikai Egyesült Államok leggazdagabb emberei közé tartoznak, vagyonukat részben a súlyos függőséget okozó Oxycontin sikerének köszönhetik.

Az amerikai kábítószer-ellenőrzési hivatal (DEA) szerint Schultz 2010-ben egyetlen páciensének hét hónap alatt csaknem 17 ezer olyan félszintetikus tablettát írt fel, amelynek erős narkotikus hatása van és függőséget okoz. A floridai ügyészség szerint Schultz napi hatezer dollárt keresett opioidok felírásával, forgalmazásával.

A szövetségi igazságügyi minisztérium szerint a Floridát elárasztó gyógyszerek 66 százaléka egyetlen gyártól származott. A cég 2008 és 2012 között 500 millió tablettát forgalmazott a 20 millió lakosú Floridában. A DEA nyomozását vezető Jim Rafalski egyértelműen felelősnek tartja a gyógyszergyárat a floridai opiátválságért.

A washingtoni kongresszusban bizottságot hoztak létre az országot sújtó opiátválság kivizsgálására. A testület öt nagy gyógyszergyártó- és forgalmazó cég vezetőit hallgatta meg. A meghallgatáson csak az egyik gyógyszergyár képviselője ismerte el cége felelősségét, a többi nem. A szövetségi igazságügyi minisztérium külön munkacsoportot hozott létre a gyógyszergyártók- és forgalmazók utáni nyomozásra.

Donald Trump márciusban New Hampshire-ben – az opiátválság által leginkább sújtott tagállamban – terjesztette elő kormányzata elképzeléseit az opiáttartalmú kábítószerek és gyógyszerek okozta válság leküzdésére. Az elnök közölte: a kongresszus idén és jövőre hatmilliárd dollárt szán erre. Eszközeként az oktatás kiszélesítését, a már eredményes gyógymódok és rehabilitációs lehetőségek kormányzati támogatását, és a csak receptre felírható opiáttartalmú gyógyszerek forgalmazásának visszaszorítását említette. (mti)

Megállíthatatlanul pusztít a heroinnál százszor halálosabb kábítószer
Drogfüggővé tettek egy nemzetet, majd a dílerek karmai közé lökték.

Kiemelt kép: CBS News

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik