A Mirotvorec (Béketeremtő) nevet viselő ukrajnai portál a Facebookon is értesítette arról a követőit, hogy a Csisztiliscse (Tisztítótűz) nevű adatbázisában rögzítette az első öt kárpátaljai személy adatait, akik második (magyar) állampolgárság megszerzésével törvénysértést követtek el.
Mindnyájan kárpátaljai önkormányzati vezetők vagy képviselők, közülük háromról fényképet is közzétettek. A Mirotvorec megadta azt, hogy mikor születtek, melyik településen laknak, illetve egy személy esetében az utca neve is szerepel.
Feltettük a Csisztiliscsébe Ukrajna alkotmányának és állampolgársági törvényének első öt megsértőjét. Megerősített minden adat a megjelölt ukrán állampolgárok törvénytelen magyar állampolgárságának birtoklásáról
– közli a Mirotvorec a Facebookon.
Politikai ügy
Az Ukrinform ukrán állami hírügynökség szerdán közzétett egy videofelvételt, amelyen kárpátaljai magyarok állampolgári esküt tesznek a beregszászi magyar konzulátuson. Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter még aznap közölte, hogy nem zárja ki a beregszászi magyar konzul kiutasítását.
Péntek este egy rádióinterjúban ezt azzal egészítette ki, hogy Ukrajna kész kiutasítani a beregszászi magyar konzult, ha Magyarország nem hívja vissza őt – írja az MTI. Közölte: a tervek szerint szeptember 26-án tárgyal Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel az ügyről New Yorkban. Ez nem konzuli, hanem politikai ügy – idézte a minisztert az UNIAN hírügynökség.
„Hazaárulók”
A magát függetlennek tartó Mirotvorec olyan emberek adatait viszi fel az adatbázisába, akik szerinte Ukrajna ellenségei, és veszélyeztetik az ország biztonságát. Több esetben a feltüntetett személyek neve mellett szerepel a hazaáruló minősítés.
A weboldal 2015 áprilisában közzétette Olesz Buzina író és újságíró, illetve Oleh Kalasnikov oroszbarát parlamenti képviselő adatait is, néhány napra rá mindkettejüket megölték. Miután újságírók adatai is felkerültek a honlapra 2016 júniusában a G7-tagországok kijevi nagykövetei közös közleményükben arra szólították a weboldal működtetőit, hogy távolítsák el a sajtósok személyes adatait.
Másnap Petro Porosenko ukrán elnök sajtótájékoztatóján elítélte az adatközlést, de hangsúlyozta, hogy rendkívül korlátozottak a lehetőségei, hogy befolyást gyakoroljon a Mirotvorecre.
Kiemelt kép: MTI/EPA/Pavlo Palamarcsuk