Nagyvilág

Már az AfD a második legnépszerűbb párt Németországban

Merkelék támogatottsága mélypontot ért el.

A Deutsche Welle által közölt felmérési eredmények szerint Németországban az AfD profitál az Angela Merkel vezette kereszténydemokraták gyengüléséből, annyira, hogy a szélsőjobboldali párt népszerűsége már feljött a második helyre a CDU-CSU mögött.

Az ARD közszolgálati televízió a Deutschlandtrenddel végeztetett közvélemény-kutatást, amiből kiderül, hogy az előző, szeptember 9-én bemutatott felméréshez képest két százalékpontot erősödött az AfD, és már 18 százalékon áll. Ezzel egy százalékponttal beelőzte a szociáldemokratákat, akik viszont egy százalékpontot veszítettek a két héttel ezelőtti felméréshez képest.

A CDU-CSU támogatottsága ugyancsak egy százalékponttal csökkent, 28 százalékon áll, ami a legrosszabb eredmény 1997 óta. A kisebb pártoknak is előnyére vált a kormánypártok népszerűség-csökkenése, a Zöldek és a Szabad Demokraták 15, illetve 9 százalékra erősödtek, a Balpárt támogatottsága maradt 10 százalék.

A csaknem egy évvel ezelőtti szövetségi parlamenti választáskor az AfD a harmadik legerősebb párt volt, 12,6 százaléknyi szavazattal. (Fotó: Europress – Michael Kappeler/dpa)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik