A legújabb könyvében arról ír, hogy a nagy cégek egyre nagyobb mennyiségű adatot kezelnek az emberekről, és hogy hatalmas veszélyei vannak ennek az adatmennyiségnek. De azt is írja, hogy vannak olyan fenyegetések, például az adatok nem megfelelő felhasználása, amelyeket csak államok fölötti vagy globális szervezetek képesek megoldani.

A XXI. századi élet legfontosabb ténye az, hogy az emberek hackelhető állatok lettek. Ha elég adatod van és elég a számítási kapacitásod, akkor meghackelheted az embereket és jobban megértheted őket, mint ők értik saját magukat. Megjósolhatod a döntéseiket, manipulálhatod a vágyaikat és bármit eladhatsz nekik, amit csak akarsz, legyen az politikus vagy árucikk. Ez azt jelenti, hogy az adat válik a legfontosabb erőforrássá a világon.

A régi időkben a földtulajdon volt világ legfontosabb erőforrása, a politika pedig arról szólt, hogy küzdünk a föld feletti kontrollért. Az elmúlt kétszáz évben viszont a gépek és a gyárak fontosabbak lettek a földnél, ezért a politika már arra koncentrált, hogy a gépeket és a gyárakat irányítsa.

A XXI. században az adatok értéke túlnőheti mind a föld, mind a gépek és gyárak értékét, ezért az adatok lehetnek a világ legfontosabb erőforrásai. A politika pedig arról fog szólni, hogy ki irányítja az adatok áramlását. Ha túl sok adattal rendelkezik az állam vagy néhány cég, akkor digitális diktatúra alakulhat ki.

A probléma az, hogy egyelőre nincs működő modellünk arra, hogy szabályozzuk az adatok feletti tulajdonjogot. Több évezrednyi tapasztalatunk van abban, hogy a föld tulajdonjogát szabályozzuk, és több évszázadnyi abban, hogy a gépekét és gyárakét, de fogalmunk sincs, hogy kellene ezt az adatokkal megoldani. Ez egy nagy kihívás lesz a mérnököknek, jogászoknak, filozófusoknak és politikusoknak.

A GDPR nevű uniós szabályozás vagy az, hogy az EU egyre több büntetést szab ki nagy amerikai techcégekre például olyan globális döntés, ami megoldást jelenthet az emberiséget fenyegető egyik nagy problémára?

Túl korán van ahhoz, hogy meg tudjuk mondani, hogy a GDPR jó politika-e. Lehet, hogy sikeres lesz a privátszféra, az egyéni jogok és a demokrácia védelmében. Másfelől az is lehet, hogy egyszerűen megfojtja az európai innovációt, amivel a kontinens túlságosan lemarad majd Kína és az Egyesült Államok mögött a big data algoritmusok versenyében.

Végre jött valami Brüsszelből, ami jó is nekünk

Ez történik, ha egy államok feletti szervezet egyik legnagyobb hatalmú vezetője a jó ügy érdekében használja a rendszert.

A GDPR ettől függetlenül nagyon fontos lépés, mert legalább elindítja ezekről a kérdésekről a politikai és társadalmi vitát. Egyszerűen nem tudunk ilyen bomlasztó, újszerű technológiákat szabályozni anélkül, hogy először politikai vita lenne róluk. Mivel Európa vezetése demokratikus, ha a GDPR hatástalan vagy káros, akkor később egyszerűen megváltoztathatjuk a szabályozást. Ez a demokráciák nagy előnye. Ha egy diktátor hisz egy elméletben, akkor szinte lehetetlen megváltoztatni az ország politikáját, még akkor is, ha az az elmélet csődöt mond, mert senki nem mer nemet mondani a diktátornak. Egy demokráciában viszont nagyon könnyű valami mást kipróbálni, ha egy elmélet nem működik.

A könyve szerint három fő veszély leselkedik az emberiségre a XXI. században. Az egyik a mesterséges intelligencia fejlődése okozta társadalmi átalakulás, a másik a biotechnológia fejlődése, a harmadik pedig az adatok használatának monopóliuma.

A biotechnológia és az információs technológia ikerforradalma istenszerű képességeket ad majd az emberiségnek az alkotásra és a pusztításra. De a technológia önmagában nem fogja nekünk megtanítani azt, hogyan is kellene azt használnunk. A XX. században bizonyos társadalmak arra használták a elektromosság, a vasúti közlekedés vagy a rádió erejét, hogy totalitárius diktatúrákat hozzanak létre, más társadalmak pedig arra, hogy ugyanezeken keresztül liberális demokráciákat építsenek fel. Elég megnézni Ausztriát és Magyarországot a hatvanas években. Pontosan ugyanahhoz a technológiához volt hozzáférésük, de úgy döntöttek, hogy teljesen másra használják azt fel. A biotech és az infotech ugyanígy többféle társadalom felépítésére használható.

A lehető legrosszabb lehetőség az, hogy az emberiség két biológiai kasztra oszlik, amelynek a vége rosszabb lehet, mint az apartheid volt. A mesterséges intelligencia emberek százmillióit fogja kilökni a munkaerőpiacról, létrehozva ezzel egy új társadalmi csoportot, a „haszontalan osztályt”. Az emberek elvesztik majd a vagyonukat és a politikai erejüket. Ezzel egyidőben a biotechnológia fejlődése lehetővé teszi majd, hogy néhányan szuperemberekké fejlesszék magukat.

Az ellenállás és a lázadás teljesen esélytelen lesz a totális megfigyelés miatt, mert a rendszer folyamatosan ellenőrizni tudja, mit tesz vagy mond az egyén. Sőt, még az is lehet, hogy az egyén minden érzéséről és gondolatáról tudnak majd. A biotech és az infotech forradalma azt jelentheti, hogy a kormány közvetlenül tudja ellenőrizni az emberi szívet és agyat.

És mi a lehető legjobb lehetőség?

Az, hogy a fent említett ikerforradalom tökéletesen felmenti az embert a betegségek és a kemény fizikai munka alól, majd lehetővé teszi, hogy mindenki felfedezhesse a benne rejlő igazi potenciált és kiteljesedhessen. A biomérnökök nem arra koncentrálnak majd, hogy az emberiség egy apró része szuperemberré fejlődjön, hanem arra, hogy mindenkit meggyógyítsanak.

A mesterséges intelligencia közben valóban megszüntet majd rengeteg munkát, de az ebből származó profitot a kormányok arra költik, hogy alapvető és ingyenes juttatásokat és ellátást adjanak az embereknek, akik így megkapják a lehetőséget, hogy az álmaikat kövessék, akár a sportok, a művészet, a vallás, akár a közösségépítés területén. A legmodernebb megfigyelőrendszerek pedig nem arra lesznek használva, hogy az állampolgárok után kémkedjenek, hanem arra, hogy a kormány után, hogy a korrupció lehetőségét is megszüntessék. A biometrikus szenzorok nem arra szolgálnak majd, hogy a rendőrség többet tudhasson rólunk, hanem arra, hogy mi többet tudhassunk saját magunkról.

Hogy melyik lehetőség fog megvalósulni? Az tökéletesen rajtunk múlik.

Ezek közül melyik az a fenyegetés, amelyet a legkönnyebben el tudunk kerülni, és melyik az a politikai döntés, amelyet a legkönnyebben tudnak a politikusaink meghozni ehhez?

Nehéz megmondani, hogy a három nagy fenyegetés közül melyiket lenne a legkönnyebb elkerülni, de azt nagyon könnyű, hogy mi a legegyszerűbb politikai döntés, amit meghozhatunk: el kell kezdenünk a politikai vitát. A politikai viták jelenleg a világon mindenhol figyelmen kívül hagyják a mesterséges intelligencia és a biotechnológia fejlődését.

Donald Trump 2016-ban azzal rémisztgette a saját választóit, hogy a mexikóiak el fogják venni a munkájukat, és megígérte, hogy falat épít Mexikó felé, de Trump soha nem mondta azt a választóinak, hogy a robotok fogják elvenni a munkájukat, és hogy inkább tűzfalat kellene építeni a kaliforniai határra.

Vagy nézzük a brexitet. Önmagában a brit kilépés az Európai Unióból nem egy rossz ötlet. De ezzel kellene most Nagy-Britanniának, a világ egyik vezetőjének foglalkoznia? Minden perc, amit a britek és az unió azzal tölt, hogy a kilépést rendezzék, egyel kevesebb perc, amit a mesterséges intelligencia szabályozásával tölthetnek. Amikor majd 2050-ben digitális diktatúrában élünk és azt kérdezzük magunktól, miért nem szabályoztuk még időben a mesterséges intelligenciát, akkor a válasz az lesz, hogy azért, mert túl elfoglaltak voltunk és a brexittel foglalkoztunk.

Mit tanácsolna azoknak a politikusoknak, akik a menekültellenes és nacionalista érzelmek növekvő hullámát a saját politikai hasznukra szeretnék felhasználni? Létezik olyan jövő, ahol a nemzetállamok zártan működnek, de képesek megoldani az emberiséget fenyegető nagy problémákat?

Először is megkérdezném tőlük, hogy szerintük az emberiségnek kellene-e irányítani a világot. A nacionalistáknak sokat beszélnek arról, hogyan irányítsák a saját országukat, de semmilyen látható tervük nincs arra, hogyan kellene irányítani az egész világot.

Néhány nacionalista abban bízik, hogy a világ sok zárt, de barátságos erődítményből áll. Minden nemzeti erődítmény megőrzi majd a saját érdekeit és identitását, de az erődök ennek ellenére képesek lesznek békésen kereskedni és együttműködni. Nem lesz bevándorlás, multikulturalizmus, globális elit – ahogy globális háború sem. A probléma ezzel az elképzeléssel az, hogy a védett erődök ritkán barátságosak. A múltban minden próbálkozás, amely felosztotta volna a világot jól elválasztott nemzetekre, háborúba és népirtásba torkollt.

Például a többnemzetiségű Habsburg-birodalom összeomlása után Közép-Kelet-Európa népei – magyarok, lengyelek, románok, szerbek, horvátok, satöbbi – lehetetlennek találták, hogy megállapodjanak abban, hol fussanak a nemzetek közötti határok. Hol legyen például Magyarország és Románia között a határvonal, és mi legyen a nemzeti kisebbségekkel. Bizonyos közös értékek és globális szervezetek nélkül rivális nemzetek nem tudnak megegyezni a közös szabályokról.

Más nacionalisták pont ezért választják az ennél is szélsőségesebb álláspontot, és azt mondják, nincs is szükség globális szabályokra. A saját nemzetüknek csak a saját érdekeivel kell foglalkoznia, és nem szabad, hogy bármilyen kötelezettsége legyen a világ többi része felé. Az erődnek fel kell húznia a függőhidat és kiküldeni az őrőket a falakra, a világ maradéka pedig mehet a pokolba. Ez a nihilista álláspont nonszensz. Egyetlen modern gazdaság sem tud túlélni a globális kereskedelmi hálózat nélkül.

Még ennél is fontosabb, hogy akár tetszik, akár nem, az emberiség jelenleg három olyan közös probléma előtt áll, amelyek viccet csinálnak a nemzeti határokból és csak globális együttműködéssel lehet őket megoldani.

Mi ez a három probléma? 

Ez a három probléma az atomháború, a globális felmelegedés és a technológia fejlődés okozta társadalmi átalakulás. Egyetlen nemzet sem tudja egyedül megoldani az atomháború és a globális felmelegedés elkerülését vagy a mesterséges intelligencia szabályozását.

A magyar kormány nem tudja megvédeni Magyarországot az atomháborútól és a globális felmelegedéstől, ha nem működik együtt Németország, Kína, az Egyesült Államok, Oroszország és rengeteg más állam vezetésével. Ugyanez van akkor is, ha a biotechnológia vagy az információs technológia fejlődésétől tartunk: Magyarország nem tudja ezeket a technológiákat egyedül szabályozni. Tegyük fel, hogy Magyarország megtiltja az emberi csecsemők génmódosítását. Mi haszna lesz ennek akkor, ha Kína és Japán nem tiltja meg, és Magyarországtól függetlenül mérnökökkel terveztet genetikailag felturbózott szuperembereket? Hamarosan Magyarországnak is fel kellene adnia a saját tiltását, különben végleg lemarad. Ezeknek a technológiáknak hatalmas fejlődési lehetőségeik vannak, ezért csak globális együttműködéssel lehet őket.

Létezik még olyan érv az egyre népszerűbb nacionalista narratíva korában, amellyel ki lehet állni a liberális jövő érdekében, vagy az antinacionalisták kénytelenek lesznek új narratívát találni, amivel képesek megnyerni az embereket? Mi lehetne ez a narratíva?

A liberalizmus még mindig a legértelmesebb lehetőség a világ számára. Ahhoz, hogy elkerüljük az atomháborút, a technológiai zavart vagy a klímaváltozást, ennél sokkal hatékonyabban kell együttműködnünk. A liberalizmus az emberiség közös értékeit és érdekeit képviseli, abban hisz, hogy az együttműködés jobb, mint a konfliktus, és segíti is ezt azzal, hogy könnyebbé teszi az ötletek, a termékek, a pénz és az emberek mozgását.

Ez nem jelenti azt, hogy le kellene mondanunk az államokról, és helyette felállítani egy globális birodalmat, vagy kormányt – ez egy valóságtól elrugaszkodott és kétséges elképzelés. Inkább létre kellene hoznunk egy olyan globális identitást, ami ráveszi az embereket, hogy az országuk mellett az emberiséghez és a Föld bolygóhoz is hűségesek legyenek. Szerintem ez nem lehetetlen elképzelés. Végső soron miért lenne nehezebb lojálisnak lenni a teljes emberiséghez és a Földhöz, ha lojálisak tudunk lenni egy olyan nemzethez, amely emberek millióiból áll, akikkel soha nem találkoztunk, és olyan helyekből, amelyeken soha nem jártunk?

Ha azt mondják, hogy lehetetlen elvárni egy magyartól, hogy törődjön egy szír vagy egy brazil sorsával, akkor érdemes őket emlékeztetni arra, hogy az is természetellenes kérés egy magyartól, hogy tízmillió másik, ismeretlen magyar sorsával törődjön.

A közvélekedéssel szemben a nacionalizmusban semmi természetes nincsen. Nem az emberi biológiában vagy pszichológiában gyökerezik. Az emberiség kétmillió éve létezik, de az államok, ahogy ma ismerjük őket, legfeljebb az elmúlt háromezer év termékei. Valójában minden ősi hagyomány egészen új az emberiség egész történetét nézve. Ezek inkább változó társadalmi konstrukciók, mint örök igazságok. Az igaz, hogy az emberek társas állatok, és a szociális interakciók kódolva vannak a génjeinkbe. De évmilliókon keresztül a Homo Sapiens és más hominidák kis, legfeljebb néhány tucatnyi főből álló intim közösségekben éltek. Ezért az emberek számára természetes, hogy lojálisak lesznek olyan kis közösségekhez, mint a család, a törzs vagy a falu, ahol mindenkit ismernek, de az egyáltalán nem természetes, hogy lojálisak legyenek több millió ismeretlen felé.

Ez a tömeges hűség csak az elmúlt pár évezredben jelent meg, és pontosan azért alakult ki, hogy olyan problémákat is képesek legyünk kezelni, amelyeket a kisebb csoportok nem tudnak. Most, hogy még ennél is nagyobb problémáink vannak, amelyeket már a nagyobb államok sem tudnak megoldani, logikus, hogy váltsunk, és egy nagyobb, globális identitás felé legyünk lojálisak.

Sokan viszont ragaszkodnak ahhoz, hogy megtartsák a saját identitásukat, és azért nem akarnak globális együttműködést, mert félnek attól, hogy ehhez mindenkinek ugyanolyannak kellene lennie.

Ez nem jelenti azt, hogy le kell rombolnunk a kulturális, vallási vagy nemzeti különbségeinket. Egyszerre lehetek lojális több identitáshoz is: a családomhoz, a falumhoz, a munkámhoz, az országomhoz, tehát a bolygómhoz és az emberiséghez is. Az igaz, hogy ezek az identitások néha ütköznek egymással, és olyankor nehéz eldönteni, hogy mit csináljunk. De ki mondta, hogy az élet könnyű? Az élet bizony nehéz, ez van.

Ez a „harmónia uniformitás nélkül” ötletének esszenciája. Ha ahhoz, hogy harmóniát teremtsünk, el kell törölni minden különbséget az emberek között, akkor az egy nagyon gyenge harmónia. Olyan, mint egy zenekar, ami csak egy hangot tud játszani, vagy mint egy leves, amelyben minden hozzávalónak ugyanolyan íze van.

A valódi harmónia az, ha engedjük, hogy több hang és íz egyszerre létezzen és kiegyensúlyozzák egymást. Ez folyamatos odafigyelést kíván, de a következménye egy szebb, kreatívabb és együttérzőbb világ. Magyarok és izraeliek, nők és férfiak, heterók és melegek, gazdagok és szegények, öregek és fiatalok. Sokkal bölcsebbek leszünk, ha nem csak egyféle emberrel beszélgetünk életünk során.

Hogy képes-e az emberiség felemelkedni ehhez a kihíváshoz, hogy sikeresen építse fel a globális harmóniát? Nem tudom. Az emberi bölcsesség ereje hatalmas, de soha nem becsülhetjük alá az emberi butaságét sem.