Nagyvilág

A lengyelek 2 milliárd dollárt fizetnének a Trump-bázisért, Trumpnak tetszik az ötlet

Az Egyesült Államok fontolóra veszi a lengyel kérést, amely állandó amerikai katonai jelenlétet szorgalmaz Lengyelországban - közölte Donald Trump amerikai elnök a Fehér Házban, ahol Andrzej Duda lengyel elnököt fogadta.

Nagyon komolyan tanulmányozzuk (a kérést), tudom, hogy Lengyelországnak nagyon tetszik az ötlet, és igen, fontolgatjuk

– mondta az amerikai elnök a lengyel kérésről.

A megbeszélést követő közös sajtótájékoztatójukon a lengyel elnök sürgette Trumpot, hogy az Egyesült Államok még több katonát állomásoztasson hazájában, meglátása szerint ugyanis az amerikai haderő Lengyelország és az Egyesült Államok érdekeit egyaránt védelmezi. Varsó már korábban is többször kérte egy állandó bázis kialakítását, amelynek 2 milliárd dollárig terjedő finanszírozását is vállalta. Az Egyesült Államok rotációs alapon állomásoztat katonákat Lengyelországban, egy állandó támaszpont fenntartása azonban meglehetősen drága lenne, mivel az a katonák és családjaik elszállásolásával, a gyerekek iskoláztatásával, egészségügyi biztosítással, és egyéb költségekkel járna.

Duda a sajtótájékoztatón közölte: Varsó álláspontja szerint Oroszország a térségben évek óta erősíti katonai jelenlétét és aktivitását, így a lengyelországi állandó amerikai katonai jelenlét biztonsági garancia lenne “az orosz agresszió ellen”. Hozzátette, hogy a bázisnak a Fort Trump nevet adná.

Trump közölte, hogy egyetért vendégével Oroszországgal kapcsolatban, és kijelentette: Oroszország “csak az erőből ért”, a lengyel elnök pedig joggal tart orosz agressziótól. Hangsúlyozta azt is, hogy az Egyesült Államok és Lengyelország szövetsége “soha nem volt ilyen erős”, és megerősítette, hogy “a robusztus védelmi kapcsolatokat” tovább erősítik. Katonai, hírszerzési, rakétavédelmi, műszaki és kiképzési együttműködést említett.     A megbeszélések előtti közös fényképezkedés során az amerikai államfő azt is mondta, hogy Washington megvizsgálja a vízummentességi program kiterjesztését Lengyelországra.

Hihetetlen intellektus

A két elnök tárgyalt az energiadiverzifikálásról is. Duda szerint Európában jelenleg a Lengyelországot megkerülő, Németországba tartó Északi Áramlat-2 vezeték jelenti a legnagyobb energiabiztonsági veszélyt. Az energiaforrások diverzifikálása és a biztonság szempontjából nagyon fontosnak nevezte az amerikai cseppfolyósított gáz (LNG) Lengyelországba történő beszállítását.     Az újságírók a Brett Kavanaugh főbírójelöltet ért szexuális zaklatási vádakról, valamint a Kínára kivetett védővámok hétfői bejelentéséről kérdezték az amerikai elnököt.

Trump kiállt Kavanaugh mellett, teljes támogatásáról biztosította őt.

Hihetetlen ember, hihetetlen intellektus

– fogalmazott a főbírójelöltről, és hangsúlyozta, hogy bízik jelöltsége mielőbbi megszavazásában. Hozzátette: nem gondolja, hogy a Szövetségi Nyomozó Irodának (FBI) be kellene kapcsolódnia a nyomozásba.  A Kínára kivetendő védővámokra vonatkozó kérdésekre válaszolva leszögezte: “nem hagyhatja”, hogy Peking kihasználja az Egyesült Államokat, de készen áll a tárgyalásokra Pekinggel.

Kép: Donald Trump amerikai elnök (j) és a hivatalos látogatáson az Egyesült Államokban tartózkodó Andrzej Duda lengyel elnök a washingtoni Fehér Ház Ovális irodájába megy tartott fogadási ünnepségen 2018. szeptember 18-án. (MTI/AP/Evan Vucci)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik