Vádat emeltek a volt argentin államfő ellen

Cristina Fernández de Kirchnert korrupcióval gyanúsítják.

Az argentin Igazságügyi Tájékoztatási Központ (CIJ) szerint az ügyben eljáró Claudio Bonadio bíró kérvényezte a volt államfő képviselői mentelmi jogának felfüggesztését a letartóztatásához.

Cristina Fernández de Kirchnert azzal vádolják, hogy állami beruházásokból pénzt kisajtoló korrupciós rendszert hozott létre, azzal behálózott sok volt kormányilletékest és vezető üzletembert.

Az ügyészség szerint mintegy 140 millió euróval (43,4 milliárd forint) gazdagodott így 2005 és 2015 között.

Az ügyben eddig 15 embert vettek őrizetbe, köztük vállalatvezetőket, illetve a 2007-től 2015-ig hatalmon lévő Kirchner-kormány volt tagjait.

Az argentin szenátus tagjaként Kirchnert mentelmi jog illeti meg, amely a bebörtönzéstől védi, de a büntetőeljárás lefolytatásától, illetve az esetleges elmarasztalástól nem. A szenátus augusztusban részben már felfüggesztette a volt államfő mentelmi jogát, engedélyezve a hatóságoknak, hogy házkutatást tartsanak Buenos Aires-i lakásában és két vidéki házában.

A 65 éves politikusnő első két bírósági meghallgatásán nem kívánt vallomást tenni, a következő bírósági tárgyalási napot keddre tűzték ki. Kirchner szerint politikai üldöztetés áldozata, de számos más bírósági eljárás is folyik ellene, a többi között pénzmosással, törvénytelen vagyonszerzéssel és csalással vádolják. (mti)

Ajánlott videó mutasd mind

Brexit: itt az újabb fordulat

Elfogadta szombat délután a londoni alsóház azt a módosító indítványt, amelynek célja a brit EU-tagság megszűnésének halasztása.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.