Nagyvilág

Végre elvesztette a szüzességét a 44 éves férfi, aki pénisz nélkül született

44 évesen végre elvesztette a szüzességét az a férfi, aki pénisz nélkül született egy ritka betegség, a húgycsőhasadék miatt. Andrew Wardle egy 50 ezer fontba (18 millió forintba) kerülő műtéten esett át a londoni University College London kórházában, ahol a kezéről levett bőrrel egy péniszimplantátumot helyeztek el neki.

A beavatkozás után hat hétig várnia kellett, de végre használhatta a szerszámát 28 éves barátnőjével, Fedra Fabiannal még amszterdami nyaralásuk előtt.

Annyira elégedett vagyok vele! Ez fantasztikus!

– nyilatkozta a Sunnak, ahol azt is elmondta, hogy minden reggel és este kipróbálta, hogy 20 percen át tart-e a merevedése. Úgy érezte azonban, hogy a barátnője által, a szülinapjára foglalt nyaraláson elveszíteni a szüzességét, már túl sok lenne, ezért két nappal az utazás előtt sort kerítettek a légyottra.

Ez a szerelmünk megünneplése volt. A pénisze teljesen normális, csak az operáció miatt másmilyen egy kicsit

– ezt már a férfi barátnője mondta a lapnak.

Ami viszont még ennél is fontosabb, hogy a műpéniszt csatlakoztatták a műtét alatt a férfi heréihez, így akár még gyereke is lehet a párnak.

Szeretnénk gyerekeket, ideális esetben kettőt is, de nem sietjük el

– mesélte Wardle, aki bár felajánlották már neki korábban, hogy megnézik, nemzőképes-e, de nem élt a lehetőséggel, mert már elég nagy nyomás nehezedett rá az operáció miatt. De ha természetes úton végül nem is lehet gyerekük, akkor örökbe fogadnak majd.

Kiemelt kép: YouTube

Ajánlott videó

Olvasói sztorik