Nagyvilág
Pope Francis waves at the end of his weekly general audience on St.Peter's square on August 29, 2018 at the Vatican.  / AFP PHOTO / Alberto PIZZOLI

Megtörte a csendet Ferenc pápa

Vaskor Máté
Vaskor Máté

újságíró. 2018. 09. 03. 18:50

Egy vatikáni misén mondott beszédében reagált Ferenc pápa hétfőn Carlo Maria Vigano olasz érsek, volt washingtoni nuncius támadásaira, hangsúlyozva, hogy az egyetlen választ az ilyen embereknek a hallgatás és az ima jelenti.
Korábban a témában:

Ferenc pápa a nyári pihenése után bemutatott legelső vatikáni misén azokról a nem jó szándékú emberekről beszélt, akik a katolikus egyházon belül csak a botrányt keresik, a megosztottságot, pusztítást. A vatikáni Szent Márta-ház kápolnájában a katolikus egyházfő kijelentette: ezekkel szemben a válasz egyetlen eszköze az ima és a hallgatás,

mivel az igazság csendes, halk, nem zajong.

Carlo Maria Vigano még 2015-ben leváltották a washingtoni nunciatúra éléről, majd 2016-ban nyugdíjba vonult. Jelenleg ismeretlen helyen tartózkodik, mivel állításai szerint veszélyben érzi magát.

Az érsek augusztusban 11 oldalas dokumentumot közölt, azt állítva, hogy Ferenc pápának tudomása volt a volt washingtoni érsek Theodore McCarrick által elkövetett szexuális visszaélésekről, akit az egyházfő augusztusban megfosztott bíborosi címétől.

Vigano vádjaira Ferenc pápa az Írországból a Vatikánba tartó repülőúton csak röviden válaszol, hangsúlyozva, hogy a Vigano közölte dokumentumban lévő állítások magukért beszélnek. A pápa az őt erről kérdező újságírókat arra biztatta, hogy figyelmesen olvassák el a nyilatkozatot és vonják le maguknak a következtetéseket.

Pope Francis leaves Dublin Castle in Dublin on August 25, 2018, during his visit to Ireland to attend the 2018 World Meeting of Families.   / AFP PHOTO / Ben STANSALL
Vatikán spiclije kényszerítené térdre Ferenc pápát
Vatikán volt washingtoni nagykövete tizenegy oldalas nyilatkozatban szólította fel lemondásra Ferenc pápát. A katolikus egyház fejét eltávolíttatni nem lehet, de kényelmetlen helyzetbe hozni igen.

A pápa Carlo Maria Vigano újabb közléseire is reagált. Az érsek múlt pénteken a Lifesitenews konzervatív amerikai portálon nyilatkozott az egyházfő 2015-ös egyesült államokbeli látogatása részleteiről: Vigano állítása szerint a Vatikán szervezésével történt Ferenc pápa és Kim Davis amerikai jegyző és aktivista akkori találkozója a washingtoni nunciatúrán. A többszörösen elvált Kim Davis a melegházasságok ellenzőjeként volt ismert. A találkozó miatt bírálatok érték a pápát.

Sokkal konkrétabban reagált Vigano legutóbbi  vádjaira Federico Lombardi atya, volt szentszéki szóvivő és egykori munkatársa Thomas Rosica, akik közös angol nyelvű nyilatkozatot bocsátottak ki az ilsismografo olasz katolikus portálon hétfőn. A két jezsuita atya, aki 2016-ig a szentszéki kommunikációt irányította, részletesen felidézte az amerikai látogatást követő vatikáni megbeszélést, amelyen Ferenc pápa magyarázatot várt Vigano érsektől a Kim Davisszel való találkozóról.

Federico Lombardi részt vett a pápa és az érsek megbeszélésén és erről jegyzőkönyvet is készített. Eszerint a Vatikánban az volt a gyanú, Vigano érsek szervezte úgy, hogy az aktivista eljusson Ferenc pápáig.

Kiemelt kép: Europress/AFP/Alberto Pizzoli

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.