Nagyvilág

Megverték és kirabolták a vásárlók a boltot kirabló fegyveres rablót

Fordult a kocka.

Eszméletlenre vertek, majd kifosztottak a vásárlók egy 17 éves fiatalt, miután fegyverrel fenyegetőzve kirabolt egy boltot az arizonai Phoenix városában – jelentette az ABC15 televízió, a helyi rendőrségre hivatkozva. Az eset előző hét kedden történt, de csak a héten számoltak be róla.

Szemtanúk elmondása szerint a fiatal rabló fegyverrel fenyegette meg a bolt eladóját, majd nagyjából 300 dollárt érő zsákmánnyal próbált elmenkülni, amikor az egyik vásárló rátámadt. A verekedésbe több másik vásárló is beszállt.

Csodás módszerrel űzték el a rablót a kamasz eladók
A két fiatal egész egyszerűen úgy tette, mintha ott sem lenne. A rabló egy idő után megunta, és inkább elment.

A fiatal ekkor megpróbált elővenni a fegyverét, de ekkor egy, a boltba éppen belépő vásárló olyan erővel rúgta fejen, hogy eszméletét vesztette. Szemtanúk elmondása szerint ekkor az egyik vásárló ellopta a rabló fegyverét, és távozott az üzletből. Egy másik pedig a zsebéből vett ki valamit.

A rendőrség közlése szerint a biztonsági kamerák felvételei megerősítették a szemtanúk beszámolóit. A fiatalt kórházba szállították, hogy ellássák sérüléseit, majd súlyos testi sértés és fegyveres rablás kísérlete vádjával indítottak eljárást ellene. A fiatal azt állította a rendőröknek, hogy semmire sem emlékszik az esetből, és tagadta, hogy lenne fegyvere.

Nagyot koppant a dohánybolti rabló: gázspray-t kapott pénz helyett Kaposváron - Videó
Az eladó megfutamította a rablót, akit a rendőrök 48 órán belül kézrekerítettek.

A kiemelt kép illusztráció. Fotó: Thinkstock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik