Nagyvilág

Nőügyei miatt szorul a hurok Trump körül

Az elnökségét fenyegető legnagyobb veszélyt jelentheti volt ügyvédje vádalkuja.

Donald Trump számára – korábbi tanácsadója szerint – Michael Cohen ügyvéd vallomása az eddigi legrosszabb dolog, amivel szembesülnie kell elnökként. Michael Caputo a Politico című lapnak azt mondta, Trump volt kampánymenedzserének, Paul Manafortnak a pere kevésbé aggasztó, mint személyes ügyvédje eskü alatt tett vallomása.

Cohen kedden – vádalku keretében – kijelentette, Donald Trump utasítására, vele egyeztetve követett el bűncselekményt azzal, hogy 2016-ban a kampányfinanszírozásra szánt pénzből utalt két nőnek, hogy ne beszéljenek Trumphoz fűződő viszonyukról.

A Politico idézett egy névtelenséget kérő, a Fehér Házhoz közeli ügyvédet, aki szerint Cohen még több kárt okozhat. Rálátása volt Trump üzleti, személyes ügyeire, olyan információi lehetnek, mint senki másnak.

Cohen muníciót adhat a demokrata politikusoknak, akik – ha az őszi félidős választásokon megszerzik a többséget a képviselőházban – megindíthatják az alkotmányos vádeljárást (impeachment) ellene.

Ezzel már Donald Trump és környezete is számol, amire a minap  az elnök jogászcsapatának vezetője is utalt. Rudolph Giuliani egy tévés interjúban arra figyelmeztetett: a félidős választások tétje, hogy a demokratáknak lehetőségük nyílik-e az elnök alkotmányos elmozdítására irányuló eljárás megindítására.

Egy szintén neve elhallgatását kérő volt kormányzati tisztségviselő azt mondta a Politicónak, hogy az elnök szorongatott helyzetében rossz lépést tehet, tovább rontva amúgy is rossz helyzetén.

Elemzők felhívták a figyelmet, hogy a Manafort-perben hozott döntés és Cohen vallomása előtt pár nappal a The New York Times nyilvánosságra hozta, a Fehér Ház jogi főtanácsadója kilenc hónapja önként együttműködik a Robert Mueller vezette vizsgálóbizottsággal.

Donald McGahn háromszor tárt fel információkat, összességében mintegy 30 órán át. A lap szerint McGahn az elnöknek a Mueller-féle vizsgálattal kapcsolatos reakcióiról és arró beszélt, hogy Trump próbálta-e akadályozni az FBI oroszokkal kapcsolatos nyomozását, nyomást gyakorolt-e az igazságügyi miniszterre annak leállításáért.

A Manafort-perre és a Cohen-vallomásra a Fehér Ház nem reagált.  Sarah Huckabee Sanders szóvivő az újságírókat Rudolph Giulianihoz irányította, aki csak egy közleményt adott ki arról, hogy

a Cohen elleni vádakban nincs célzás arra, hogy az elnök bármiféle bűnt követett volna el.

Maga Donald Trump – aki Nyugat-Virginiában kampányol – a Cohen-vallomást nem kommentálta, a Manafort-per jelentőségét pedig kicsinyítette. Szerinte a vádaknak, amelyekben a kampányszakembert bűnösnek találták, nincs közük az oroszokkal történt állítólagos összejátszás ügyéhez.

Ez boszorkányüldözés. De semmi köze ahhoz, amiért a (Mueller vezette) vizsgálat elindult

– fogalmazott az elnök. (mti)

Kiemelt fotó: Europress/AFP/ Brendan Smialowski

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik