Andrzej Duda lengyel köztársasági elnök megvétózta a jövő évi európai parlamenti választási szabályokat átalakítani akaró törvényt, amely kiszorította volna a kisebb lengyel pártokat a versenyből. A dolog érdekessége, hogy a kormánypárt nyújtotta be a törvényt, és Duda is kormánypártinak számít sok tekintetben.
Ha átment volna a törvény, akkor az EP-választás a két legnagyobb lengyel párt – a Jog és Igazságosság és az ellenzéki Polgári Platform – párharcává szűkült volna Lengyelországban.
Duda pozícióját körülbelül úgy kell elképzelni Lengyelországban, mint nálunk Áder Jánosét. Azaz a lengyel köztársasági elnök sem igazi ellensúlya a kormánynak, sokkal inkább kiszolgálója. Ezért is fura a köztársasági elnök lépése, okait csak találgatni lehet.
A vétó parlamenti felülírásához minősített többség kellene, azonban az ellenzék a vétót támogatja, a kormánypártiaknak pedig nincs ehhez elég szavazatuk.