Egészen furcsa lett az utóbbi időben a brit politika. Theresa May miniszterelnök, aki a népszavazás előtt az unión belül maradás mellett kampányolt, épp abba fog belebukni, hogy képtelen vitaképes álláspontot mutatni Brüsszelnek arról, hogy milyen szabályrendszer alapján éljen együtt Nagy-Britannia és az Európai Unió a brexitre adott két év lejárta után.
Mivel a legutóbbi átfogó tervezetet még a saját pártja nagy része sem támogatta, nemhogy az uniós tárgyalófelek, Nagy-Britannia egyre közelebb kerül az úgynevezett no deal brexithez, vagyis ahhoz, hogy a britek megegyezés nélkül szakadjanak ki az unióból, és ezzel hirtelen minden kapcsolat megszakadjon a két fél között. Ez egyébként az EU-nak sem lenne igazán jó, de Nagy-Britannia számára egyenesen katasztrofális következményei lennének.
Theresa May eleve nem a karizmájának köszönhetően jutott el a miniszterelnöki pozícióig. Sőt, igazából pont a karizma hiánya miatt, hiszen a konzervatív párt egy klasszikus intézőt keresett a nagyhangú és egoista jelöltek helyett, aki le tudná vezényelni nyugodtan a szakítást. De May a saját pártja támogatását is nagyrészt elvesztette, a pártja parlamenti többségét pedig a kockázatos előre hozott választáson hagyta ott, ezért valószínűtlennek tűnik, hogy kormányfőként ki fogja húzni egészen a brit kilépésig.
Eközben a munkáspárti Jeremy Corbyn ellen a saját pártján belüli erős emberek durva antiszemitavádakkal megtűzdelt botrányt kavartak, ami lassan addig duzzad, hogy még a Corbyn hatalomra jutásában kulcsszerepet játszó Momentum Mozgalom is kihátrálhat mögüle. Pedig Corbyn meglepően sikeres vezetője lett a Munkáspártnak, amely Tony Blair óta a legközelebb van ahhoz, hogy újra választást nyerjen.
Boris Johnson delivers tea to the media in burka row
"I have nothing to say about this matter except to offer you some tea…" Boris Johnson greets the media armed with a tray of mugs as he makes his first public comments in the burka row.Father defends Boris: https://bit.ly/2MDZLrq
Közzétette: ITV News – 2018. augusztus 12., vasárnap
Boris Johnson ugyanis megint Boris Johnson volt. A nemrég lemondott külügyminiszter mindig eszközként használta a saját esetlen, de gyakran szándékolt bénaságát, és sosem volt a visszafogott hasonlatok embere.
Most a Telegraphba, ahol hetente jegyzeteket közöl, írt egy cikket arról, hogy mekkora butaság Dániában a burka betiltása. De a cikkbe elrejtett pár olyan poént, amelyek szerint a burkát viselő nők úgy néznek ki, mint a postaládák vagy a bankrablók.
Szinte soha nem jó ötlet vallási öltözetekben mutatkozókat élettelen tárgyakhoz hasonlítani, és ezt nyilvánvalóan Boris Johnson is tudja. Ezért egészen valószínűtlen, hogy véletlen lett volna.
Bár Johnsonról azt is tudni lehet, hogy hajlandó egyetlen poénért éveket beáldozni a karrierjéből, sejthette, hogy milyen hatást vált majd ki a levelesládás kommenttel.
Johnson egészen pontosan azt írta, hogy szerinte butaság betiltani a burkát, ahogy a dánok tették, és nem támogatja, hogy Nagy-Britannia bármilyen ruhatiltást vezessen be, akármilyen hülyén is néznek ki az azt viselők. Johnson szerint viszont van néhány kivétel, mert iskolákban és kórházakban egyszerűen nem lehet engedélyezni a teljes arcot elfedő ruha viselését.
Szerinte a burka viselése elnyomó:
Ha azt mondják, hogy konkrétan zaklatás arra kérni a nőket, hogy fedjék el az arcukat, akkor egyetértek. És azt is hozzátenném, hogy a Koránban sehol nem szerepel erre előírás. Sőt, tovább mennék, szerintem konkrétan nevetséges, hogy emberek úgy döntenek, hogy levelesládáknak öltözve közlekedjenek.
De azt is hozzátette, hogy
Ha egy választó eljönne a fogadóórámra, minden jogom meglenne, hogy megkérjem, vegye le az arcát eltakaró fátylat, hogy normálisan tudjunk beszélgetni. Ha egy fiatal egyetemistalány bankrablónak öltözve menne be órára, akkor dettó. A hatalmat gyakorlóknak meg kell adni a jogot arra, hogy nyíltan beszélhessenek azokkal, akik felett a hatalmat gyakorolják.
De Johnson szerint ennek ellenére sem szabad megmondani egy nőnek azt, hogy mit hordhat az utcán, mert ez egyszerűen csak az ő dolga.
Ennek a véleménynek vannak felháborító részei, de nem egy klaszikusan vonalas iszlamofób állítás, mert Johnson sem vonalas iszlamofób. Sőt, valószínűleg Johnson azért írta le szinte liberális véleményét, hogy a toryk balszárnyát nyerje meg vele, és azért tette bele a levelesládás vicceket, hogy az tetszen a toryk jobbszárnyának is. Ebből a szempontból akár teljesen jól átgondolt megszólalás is lehetett.
De a Konzervatív Párt és a balos közvélemény elképesztő keménységgel csapott le Johnsonra. A párton belül vizsgálat indul a cikk miatt, Theresa May pedig arra kérte Johnsont, hogy kérjen bocsánatot, amire ő nem hajlandó. Többen azt is megjegyezték, hogy apácákról nem lett volna hajlandó ilyen vicceket mondani, pedig majdnem ugyanígy néznek ki.
Viszonylag kevesen álltak ki Johnson mellett, de köztük volt a Mr. Bean karakterét játszó Rowan Atkinson, aki szerint csak rossz poénokért kell bocsánatot kérni, ez pedig jó poén volt. Sajnos Atkinson támogatásán nem lök sokat, hogy egy Oxfordban élő fehér férfiről van szó.
Az viszont látszik, hogy hiába szúrta el már négyszer a miniszterelnökséget Johnson, még mindig viszonylag ügyesen evickél a botrányai között úgy, hogy jelentős marad a támogatottsága a párton belül, és ha a politikai szelek megfordulnak, bármikor megtámadhatja a hatalmon lévő miniszterelnököt a posztért.
Kiemelt kép: Daniel Leal-Olivas / AFP