Nagyvilág

Erdogan: A török líra árfolyamának zuhanása politikai összeesküvés eredménye

A török pénznem, a líra árfolyamának zuhanása logikus érvekkel nem magyarázható, az egy Törökország elleni politikai összeesküvés eredménye – jelentette ki vasárnap Recep Tayyip Erdogan török elnök, aki a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) Trabzon tartományi székhelyén, a Fekete-tenger partján fekvő Trabzon városban.

Erdogan-varázslat: két hét alatt 25 százalékot vesztett értékéből a török líra
A török államfő azzal igyekszik nyugtatni a népet, hogy szerinte Allah velük van.

Erdogan szerint az árfolyamzuhanást eredményező „művelet” célja az, hogy Törökországot megadásra kényszerítse minden területen, így a pénzügyek terepén és a politikában is.

Nézzünk szembe ezzel az új, alattomos politikai összeesküvéssel. Isten segítségével, felülkerekedünk

– mondta a török elnök.

Kijelentette, ezzel az alattomos összeesküvéssel próbálják megdönteni hatalmát, jelenleg pénzzel próbálják elérni azt, amit nem sikerült provokációkkal és a 2016-os puccskísérlettel.

(MTI, kiemelt kép: MTI/EPA/Erdem Sahin)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik